Tanuáls helyett ma egész nap blogot szerkesztettem. Késznek nyilvánítom: lilia.freeblog.hu

Ez a blog továbbra is működni fog, Lilia blogjaként. A másik lesz Mónié, azt csak az olvassa, aki egyrészt szereti a kisregényeket, másrészt az önsajnáló, filozófikus írásokat. Én szóltam. :)

2004. december 31. 14:31

Döntöttem az UV-ról. Nem rakom át. Ebből egy dolog következik: sűrű 2 hetem lesz a következő. És emiatt most itt hoznék nyilvánosságra valamit, akit érdekel, az úgyis elolvassa. Miután annyit kell tanulnom, amennyit, nincs időm netre. Meg tudom állni a chatelést, ha békén hagylak. De amint bekapcsolom a gépet, érkezik 10 üzenet, amire ha nem válaszolok, akkor bunkó vagyok, ha válaszolok, akkor nem haladok a tanulással. Eből egy logikus következtetés adódik: December 3-án indulok Pécsre a Veronival és majd az utolsó vizsgám után térek haza. Ez ha minden igaz 14-e. Tehát eddig nemhogy neten nem leszek, de még csak itthon sem. Nagyon utálom már így előre ezt a megoldásváltozatot, de ez van.

A másik dolog, ami miatt ilyen harapós a hangulatom az egy fiú. Központi probléma mostanában ez a téma nálam. Szeret, szeretem, közöltem vele: többet nem találkozunk. Logikus vagyok, mi? Szép... Tehát most síráshoz közeli állapotban ülök a gép előtt, és tervezem az elkövetkező két hetemet. Blog még várható talán ma meg holnap. Utána nem, majd csak 14-én. Sajnálom és elnézést mindenkitől.

2004. december 30. 18:58

Itthon vagyok. Dióhéjban összefoglalva: Anne-éknél nagyon jó volt, eltekintve attól, hogy leetegedtem az első nap és még most is pocsékul vagyok. De ennek ellenére jól éreztem magam, a kérdés az, hogy Anne élvezte-e, hogy naphosszat engem bámult, amíg az ágíában lázasan aludtam... Sajnálom. :( Utána vizsga. Ez ma volt. Megbauktam. Ez a harmadik UV-m idén. No comment. Hazaértem, itthon is maradok. Ugyanis a szilveszteri buli ugrott, mert továbbra sem érzem magam jól és nagyon fáradt is vagyok. Tehát a szilvesztert itthon fogom tölteni az ágyamban, alvással. Ez sem rossz. A vizsgákról meg annyit: így van egy vizsgám 7-én, nehéz lesz. Ezenkívül 2 UV 10-én, ez vicces lesz, ugyanis majdnem tök egyszerre kezdődnek. Aranyos... :/ Ezenkívül még egy UV, vagy 13-án, vagy 19-én. Még meglátom. Más újság asszem nincs. Elég ez is. Ja, még valami. Neten nem sokat leszek mostanában, épp az előbb említett vizsgák miatt. Szóval majd igyekszem írni, meg meglepetés is készül, de ahogy most állok, nem ebben az életben lesz kész. Kate-et most bántottam meg, mert nem akartam pap lenni az esküvőjén. Erre már tényleg nem tudok mit mondani. Csak ezredszerre is: sajnálom. Ennyit a nyomoromról. Ezenkívül csak annyit: ANNE! Nagyon köszönök mindent! A kedvességet, az ápolást és gondoskodást, a kaját meg a szállást, legfőképpen a baglyot, amit el fogok keresztelni és mindent! Puszi!! :)

Tegnap nekiálltam blogot írni, de feladtam, mert nagyon ideges voltam. Na, ez most így látszólag nem függ össze. Valójában igen: ha ideges vagyok, azzal az írásképtelenség is együtt jár. :) Szóval: semmi új nem történt, ma voltunk a mamáéknál karácsony alkalmából, és kb ennyi. Egész nap Anne-hez készülődtem. Illetve volt még valami: Vera krémlikőrt kapott ajándékba és megosztotta velem. Örök hála neki érte. :))) [Asszem mostanában túl sokat iszom. De nem baj. Jól esik. :))] Na, most gyorsan megírom azt a néhány mondatos eseménysort, amit tegnap Anne-nel játszottunk, és megyek beszélgetni.

Most jó ideig ne számítsatok blogra: bár 30-án este hazaugrok, de nem hiszem, hogy lesz időm, erőm, kedvem írni. Tehát a legközelebbi alkalom január elseje, de akkor úgyis a kijózanodással leszek elfoglalva. Tehát szerintem kb olyan január másodikáig kell nélkülöznötök a baromságaimat. [Tök jó magam abba a hitbe ringatni, hogy Verán kívül olvassa valaki ezt az őrültséget. Zárójelben jegyzem meg: ő is csak azért, mert rászólok. :P]

Boldog Új Évet Mindenkinek!!!

Estére nagy nehezen elhatároztam magam: kibontom. Erre legmegfelelőbb helynek az öreg tölgy egyik ága látszott: ha valami robbanó dolgot, mondjuk bombát kapok, legalább ne a klubhelyiséget döntse romba. Na jó, ez vicc, Anne Little nem tenne ilyet. Azt hiszem... Kisétáltam a rengetegbe. Ahogy vártam: a hideg elől még az állatok is vackaikba húzódtak, egy lélek sem volt a környéken. Ezt szeretem ebben a helyben.

Kinyitottam a kis csomagot. Egy kis ezüstlánc hullot a hóra. Meglepődtem. Nagyon régóta ez volt az első ajándék, amit kaptam. Wathfea múltkori kedves megnyilatkozását leszámítva. :P Nem tudom meddig álltam ott mozdulatlanul, tenyeremben a nyaklánccal. Végül eszembe jutott egyetlen dolog, amivel megpróbálhatnám viszonozni az ajándékot. Illetve nem is csak azt... Mindent. (Na jó, a múltkori átkot leszámítva...)

Lélkeszakadva rohantam fel a klubhelyiségünkbe. Érdekes megfogalmazás: lélekszakadva. Eszerint lenne lelkem? Kötve hiszem... Ládám a sarokban állt, ahol mindig. Mélyéről kiszedtem az egyetlen dolgot, ami talán jelent nekem még valamit. Brumit: édesanyám egyetlen rámmaradt ajándékát. Nem bajlódtam különösebben a csomagolással, nem volt betervezve, hogy én bárkinek is ajándékot adok.. Ennek megfelelően csomagolópapírnak még nyomát sem találtam. Mindegy. Nem akartam találkozni vele. Kár lenne ezt a napot elrontani. Csak leraktam az ajtaja elé. Remélem megtalálta...

 Nem hittem volna, hogy egyszer ilyet teszek, de talán ő értékelni tudja. Remélem. Vagyis: mindegy. Megkapta. Azt csinál vele, amit akar. Azóta itt ülök a klubhelyiségben. Sehol senki. A többiek mind hazamentek. Nem vallanám be, de lassan kezdek elcsüggedni. Azért vártam valamit. Talán egy mosolyt a nagyteremben... Vagy bármit. De ez már csak az én baromságom. Nem ezért csináltam. Csak azt tudnám, hogy akkor miért?

14:46

Kiakadtam. 2 Phonetik-jegyzetem van, egymásnak tök ellentmondóak. A könyvről meg inkább ne is beszéljünk, mert köze nincs egyik jegyzethez sem. Mi a fenének megyek én be vizsgázni? Azért hogy olyanokat taníthassak 3 év múlva, mint a Roxfortban a Dárosz nevű fogyatékos úriember?? Na nee... Ez fáj. Megyek chatelni, este folytatom, de most kicsit besokalltam...

2004. december 25. 11:23

Tegnap ismét szerepjáték. Ezt még karácsonykor sem bírjuk abbahagyni, úgy látszik. :) Közben feljött Zsuzsi is, beszéltem vele. Ma átjön. Most gyors blog, aztán húzok tanulni... Délután Zsuzsi, este játék. Jah, meg valamikor közbeiktatok egy vasalást. Ez a mai program. :)

Komolyan mondom: időnként azt hiszem, hogy az élet velem szórakozik unalmas óráiban. Mondok valamit teljes meggyőződéssel, és garantáltan az ellenkezője válik valóra. Mintha ilyet említettem volna utolsó bejegyzésemben: az egyik hollóhátast többé nem fogom látni. Gondoltam itt Anne Little professzorra. Fatális tévedés... Kisebb csatangolás után (nem, itt most nem kell rosszra gondolni, nem bántottam senkit!) visszatértem a klubhelyiségbe. Alig melegedtem meg a kandalló előtt: megjelent Anne professzor. Mosolyogva. Pálcával a kezében... Mit ne mondjak, sok minden eszembe jutott, mit is akarhat a mardekáros klubhelyiség közepén egy pálcával... A megoldás kézenfekvő. Mégis hihetetlen. Feldíszítette a klubhelyiségünket! Ő! A Hollóhát házvezetője. Nem mondom, hogy nem esett le az állam. Sőt mi több: hozott egy teli kosarat mindenféle finomsággal. Még hihetetlenebb: ajándékot kaptam tőle. Lelkemre kötötte: csak ma reggel bontsam ki. Ezt is fogom tenni, rögtön a naplóírás után. Vagy lehet, hogy nem. Nem tudom.

Viszont történt egy kis baleset. Az én hibám volt. Nemhiába illetem magam mindig a csődtömeg jelzővel... Nos: Anne kaláccsal kínált. Én meg, amilyen elmebeteg állat vagyok elfogadtam. Soha többé... Nem, nem mérgezte meg. Csak arról a csekélységről feledkezett meg szerény személyem, hogy nincs emésztésem... Ez végülis nem fontos, ugye? Megettem a kalácsot, csakhamar rosszul is lettem tőle. Nagyon jó. Ami bement, ki is jött, hála az égnek legalább a wc-ig eljutottam vele. Félreértés ne essék: felül jött ki. Mondtam már, hogy világéletemben utáltam hányni? Nem? Akkor most mondom... De mindez még nem lett volna probléma: következmény csak annyi, hogy megtanultam: soha többé szilárd étel! Viszont a kaláccsal együtt más is visszajött... Hatalmas mennyiségű vér. Igen, az okosabbak kitalálhatták már mi következik eből: hihetetlenül éhes lettem. És a mindig jószándékú Anne az ajtóban várt. Te uramisten. Nem, nem bántottam. Őt nem. Sőt... Nem akartam mást sem. De megjelent Armis, biztosan visszaért ő is a sétából. Nem tudom mi történt velem: nem szokásom diákokat bántani, főként mardekárosokat nem. Éhes voltam és elborult az agyam. Megtámadtam Armist. Most mentegetőzhetnék, hogy valójában nem is voltam magamnál: nem teszem. Igenis magamnál voltam, tisztán emlékszem mindenre. De ennem kellett... Armis tiltakozott. Meglehetősen ügyesen tiltakozott... Hmm.. Sajnos Anne is észbe kapott: elkábított. Bár lehet, hogy nem is sajnos. Sőt. Nem tudom, meg bírtam-e volna állni, ha nem teszi. Így legalább nem esett senkinek sem komoly baja.

A klubhelyiségben tértem magamhoz, Anne Little hajolt felém varázspálcával a kezében. Tök jó... Elkábít, aztán meg eszméletre térít... Nem kellett volna: továbbra is éhes voltam és fájt az arcom. Biztos esés közben üthettem be... Anne arcán láttam: magyarázatra vár. ez nem lett volna baj, de még egy dolgot láttam. Szánalmat. Nem csak Armis iránt, irántam is. Ezt nem bírom elviselni... Inkább gyűlöljön mindenki, de nem kérek a szánalomból, sajnálatból. Mást meg nem kaphatok. Nem bírtam elviselni Anne-t magam mellett. Nem tartott sokáig elérnem, hogy eltűnjön. Elég hozzá néhány cinikus mondat. Ezt vajon kitől tanulhattam? Kiviharzott a klubhelyiségből...

Itt tartok most. Kezemben egy kis csomag: Anne Little ajándéka. Nem tudom, ki merjem-e bontani. Egyáltalán: van-e jogom kibontani? Azok után, ami tegnap történt, nem hiszem...

2004. december 24. 16:25

Először is: Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok!

Érdemi dolgok: (csak címszavakban) a nagybevásárlás csütörtökön történt, pénzem egy fillér se maradt. Viszont mindenkinek vettem valamit. Bár mondjuk karácsonyi hangulatomnak nyoma sincs, tehát nem túl nagy kedvvel vetettem bele magam a tömegnyomorba, de mindegy. Az időjárás sem akar karácsonyi-feelinget teremteni: ma reggel is felkelek és mit látok??? Ragyog a nap, sehol egy felhő. Épp csak a madarak nem csicseregtek és az ibolya nem nyílt. Ehh... 

A másik dolog, amitől idegbajt kapok: a folyamatos "nagyon boldog karácsonyt kívánok" beszólások. Ne értsetek félre: nem baj, amíg egy ember egyszer mondja... De volt az elmúlt napokban 4-5 emberke, aki ezzel köszöntött, ezzel búcsúzott, szerintem még káromkodás helyett is ezt használta... Na, ez idegesít! [Kezdek hasonlítani Liliára, nemdebár???]

Asszem ennyit a karácsonyi hisztériáról, amitől kissé megemelkedik a vérnyomásom. Na jó, nem ettől emelkedik meg, hanem attól, hogy valami barom társaság folyamatosan tömeges chatelésbe hívogat a messengeren... Lelövöm onszit, ő hívott be először!!! Ehh... Mindegy. Majdcsak megunják... Azt hiszem ennyi. Egyébként nagyon jól elvagyok, csak ma kicsit lefárasztott ez a msn-őrület. Utálom az ilyet!!!!

Tegnap meg a trefi őrjített meg. Nekiálltunk szerepjátékozni, meg Zsuzsi is fel tudott jönni végre a netre, erre levágott a net a fenébe... Tök jó. Később vissza tudtam lépni, de adddigra Zsuzsa eltűnt, nem is nagyon tudtunk beszélni. Pedig lenne miről... Mindegy, majd felhívom... Ehh... Illetve nem hívom. Majd átmegyek. Csak azt nem tudom mikor,  hiszen alig leszek itthon már a hónapban. Sebaj... Ez vagyok én. Csődtömeg.

A szerepjáték is egy csőd: Lilia menthetetlen. Tegnap is... De mindegy, ezt majd lenn elolvassátok az ő naplójában. Kíváncsi leszek, mit tudok még tenni. Komolyan mondom, le kéne karóznom magam (illetve Liliát) és máris megoldódnának a gondok. És ez után a duma után nem néznek skizofrénnek, áááh, dehogy. Engem is kezeltetni kéne... Legalábbis amikor ilyeneket írok.

Más talán nem történt. Jah... Kaptam egy adag képeslapot meg üdvözlő sms-t. Ezeket nagyon szépen köszönöm. :)) No, hogy kicsit visszavegyek a Liliás hangulatból, mielőtt mindenki sikoltva elrohan, kicsit megpróbálok jobb kedvvel beszámolni a mai napról.

Szóval: reggel nagy nehezen feltápászkodtam, nagy szerepe volt ebben Kate, alias Flóri smsének. Örök hála neki, így is alig végeztem el a fadíszítéssel. Elaludtam, no. :) Szóval délelőtt rám maradt a fadíszítés, mert a fiúk (apa+öcsi) próbálták összerakni a most vásárolt számítógépes asztalt, ami inkább hasonlít kirakóra, mint asztalra.... Óriási fánk van... Feléri a konyha plafonját, székre állva kellett felpakolni rá a díszeket. És mivel én csináltam, olyan is lett.... :// Sebaj. Azért fának megteszi. Aztán már az ajándékokat is átadtuk. Megkaptam a 2 hőn áhított nagyszótárt... Meg egy íróasztali széket, mert az előző életveszélyessé vált. Öcsi meg bonbont adott. Ennyit a diétámról.

Most meg itt ülök, 2 ujjal pötyögtetem a baromságaim... Most jön Lilia blogja, ami rohadt hosszú, nem tudom ma végzek-e vele. Nemhiába... Túl sok az időm, így egyre többet szerepjátékozom. Ez sem egészséges: lassan úgy érzem mintha nem is Móni lennék, hanem Lilia. Vagy legalábbis a hangulatunk sokszor egyforma...

A gyengélkedőn ébredtem, hol máshol. Lassan már ez válik az állandó tartózkodási heylemmé. Mint kiderült, Jersey Enderson talált meg és hozott ide minket. Nem, nem vagyok hatökör, azért a többesszám mert Luna és Armis is meglettek... Legalább erről levan a gond. Nem sokáig rontottam a levegőt köztük, amint kissé észhez tértem otthagytam a fertőtlenítőszagú kórtermet. Feküdjön itt, aki beteg. Na, ebből kiindulva Armis és Luna csakugyan oda valók. Az elmúlt napokban elég sokat találkoztam velük. Nagyon furcsán viselkedtek. Mintha nem is ők lennének. Armis nem is emlékszik rám (nem mintha ezzel olyan sokat veszített volna). Meg egyébként is... Olyan ijesztően viselkedik. Mintha néha nem is ő lenne. De hát ez nem tartozik rám, végülis azt csinál, amit akar... Luna emlékszik, de kb a nevemre, semmi másra. És kedvesebb. Egyszerűen ijesztő. Brr... A legjobbat nem is mondtam: egyszerűen hihetetlen. Már egyikük sem vámpír. Ülök a múltkor a klubhelyiségben és látom Armist egy szendvicset enni. Cseppet sem volt meglepő, áááá! De nem lett tőle semmi baja. Viszont vadászni nem jár. Ezekből a tényekből vontam le ezt a messzemenő következtetést. Jééé, gondolkodni is tudok. Vannak még csodák. :/

Körülbelül ennyit a nemrég történtekről. viszont most ki akarok térni a tegnapi napra, ugyanis valószínűleg ez az utolsó bejegyzésem: legalább tudjátok meg, miért nem hallotok rólam. Kezdeném az elején. Helyszín a szokásás: a saját klubhelyiségünk, ami lassan átjáróházz váli, időnként több benne a hollóhátas mint a mardekáros, de sebaj. Szóval ültem (magamhoz képest) nyugodtan a klubhelyiségben. Kivételesen nem egydül: Armis is ott volt, de nem nagyon zavart. Jóval csendesebb természet mint Luna. Talán ezért nem kap el az idegbaj, ha ránézek? Hm... Nem sokáig ülhettünk egyedül: megérkezett Luna. Ebből nagyon elmésen arra következtettem, hogy kikerült e gyengélkedőről. Egy észlény vagyok, de tényleg. :/

Szóval megérkezett a hollóhátas betolakodó. És itt ijedtem meg: kedves volt. Huhh... Jobb szeretem, ha halálos fenyegetéseket kapok. Azok nem érdekelnek. De ez rémisztő.... Mondanom sem kell, lassan kijutott a bunkó beszólásokból is, hisz ott volt Armis. Lesárvérűzött. Jól van, végtére is nem sokat téved, de pont tőle ezt nem vártam volna. Nem mintha érdekelne a véleménye. Érdekes beszélgetés volt. Beszélgetés? Rossz szó. Inkább vita. Miután klyukadtunk arra, hogy ki lenne a Sötét Nagyúr legodaadóbb híve annak újbóli hatalomra jutása esetén (nah vajon ki?), Armis okozott egy kis meglepetést. El sem hiszem, de a karján ott van a  Sötét jegy. Irigylem. És nem hazudtolta meg önmagát: megmutatta, hogy volt miért megkapnia a Jegyet. Megfegyelmezte Lunát. Hadd ne meséljem el, hogy hogyan. Mondjuk úgy, volt a dologban egy kígyó, néhány levegő nélkül töltött perc... na és az én segítő kezem, pontosabban varázspálcám. Ennek következtében Lunácska fegyelmet tanult, illetve némi emlékmódosítással azt hitte, hogy álmodja a dolgokat. Még szép. Mi vagyunk a rémálmok. Jó ötlet volt, Armis...

Otthagytam őket. Elsétáltam az erdőbe, majd a Roxmortsba. Gondoltam ideje lesz enni valamit... Csak arról a baromságról feledkeztem meg, amit karácsonynak hívnak. Hihetetlen nyüzsgés fogadott. És miután nem akartam kiselőadást tartani a nagyközönségnek a vámpírok étkezési szokásairól, inkább kihagytam a tegnapi kaját. Nem először és nem utoljára. A legjobb a dologban, hogy nem féltem, hogy elveszek. Nem, nem őrültem meg. Ezt arra értettem, hogy végig volt kísérőm. Armis (tökéletesen véletlenül, persze...) pont mindig arra járt, amerre én. De a fogadónál feladta. Otthagytam. Az elsó sikerélményem volt aznap...

A parkba indultam. Gondoltam nincs az az állat, aki ilyen hidegben oda merészkedne. Rajtam kívül persze. A nap újabb tévedése. De kezdem az elején. Egész jól szórakoztam: azt játszottam, mint amit gyerekkoromban szoktam... Hógolyókat dobáltam a félig befagyott tó vizébe. És ekkor jelent meg az a másik idegesítő hollóhátas: Anne Little. Komolyan mondom, kiírhatnák a Hollóhát külön címerébe, hogy az összes hollóhátas életcélja mások felidegesítése az idétlen mdorukkal. Hogy rövidre fogjam: kissé feldühített. Én sem maradtam adósa: azt hiszem sikerült néhány meglepetést okoznom neki. Sebaj, legalább lesz ki elmondja a Minisztérium embereinek, hogy egy kegyetlen vámpír lelkén szárad a 20 gyerek halála az óvóda leéégésével egyetmenben... Az tény, ledöbbent. Másik tény: akármilyen kicsi ez a nő, egy cseppet sem ijedős. Felpofozott. Engem. Ritka az ilyen. A lehető legegyszerűbb megoldásváltozat mellett döntöttem: ott akartam hagyni.

Nem tudom, hogy történhetett... de meglöktem egy kicsit. Elvesztette az egyensúlyát és belecsúszott a tóba. Engem sok mindennek el lehet mondani, ahogy azt meg is teszik jó néhányan, de Anne professzort nem akartam bántani. Őt nem. És nagyon megijedtem. Utánaugrottam és kihúztam a vízből. Nem volt nehéz, csak a vízet éreztem kicsit hidegnek. El tudom képzelni, milyennek érezte ő ember létére... Kihúztam a vízből, de nem igazán tudtam mit kezdeni vele... Hallottam még napközben, hogy a gyengélkedőn nincs senki. Én meg nem vagyok gyógyító. És sosem találkoztam még félig megfagyott, eszméletlen emberrel. Persze ilyenkor nincs itt Armis, hogy kövessen. A fenébe is... Az egyetlen ésszerű megoldásnak az látszott, ha elviszem a klubhelyiségünkbe.

Hála Merlinnek, a klubhelyiségben ott találtam Armist. Nem volt benne sok köszönet. Idegesítően fölényes volt. Ehh... Azt hiszem nagyon lejárattam magam előtte. Se kit izgat? Eddig sem tartott túl sokra, ettől nem hiszem, hogy sokat romlott a helyzet. Hajlandó volt segíteni. Kotyvasztott valami izét, ami használt a tanárnőnek. Nem hittem volna, hogy ilyet mondok egyszer, de  hálás vagyok érte. Nem mintha Armis annyira rászorulna a hálámra. Ennek ékes tanújelét is adta: a főzet elkészítése után fel is vonult a hálóba. Komolyan: még ha nem is vámpír, a tulajdonságai megmaradtak...

Anne néhány óra múlva eszméletre tért. Ennek nagyon örültem, még ha az életben maradása egyet is jelentett az én halálos ítéletemmel. Ugyanis ő nem az az ember, aki hajlandó lesz falazni egy gyilkosnak. Holnap kb jönnek is értem az Azkabanból. Bár lehet, hogy rögtön megkapom a dementorcsókot. Hmm... Azt megkaphatják vámpírok is? Érdekes kérdés... Mindegy. Épp kezdődött volna nehéz beszélgetésünk, amikor fentről, a hálók felől elfojtott sikoly hallatszott.

Tudom, ez kegyetlenül hangzik, de életemben még sikolynak nem örültem ennyire. Otthagyhattam a tanárnőt. Elindultam felfelé a lépcsőn és... véérszagot éreztem. Komolyan mondom, akárhányszor elhatározom, hogy ma elmarad a vacsi, garantáltan megkísért az ördög. most is... Ehh... De mire való az önfegyelem?? Felmentem, és kit látok? Armis ült az egyik sarokban, bal kezéből ömlött a vér. A bolond.. Megpróbálta eltűntetni a Sötét Jegxet. Ezt idáig értem, de miért pont egy üvegcseréppel? Áh... Amilyen felnőtt módon cselekszik néha, olyan gyerekes tud lenni a következő pillanatban.

Lassan átmegyek gyógyítóba, komolyan mondom...Ez őrület. Sokat nem értek a dologhoz, de kimostam a sebét, és a kezére kötést raktam. Kötés... Hm... Nagy jóindulattal volt kötésnek nevezhető az általam alkotott izé, de a célnak megfelelt... Beszélgettünk is néhány mondatot. Meglepetés ért, sosem hittem volna, hogy Armis fél ármitől is. Egyáltalán? ő sokkal felnőttebb nálam. mégis, ott az ágy szélén ülve gyereknek tűnt még. Ijedt kisgyereknek, aki bajt csinált, és most nem tudja, mit tegyen. Nem igazán tudtam neki segíteni. Kicsinek érzem magam ehhez. Végtére is: bármennyi dolog is történt velem, csak 13 éves vagyok.

Innentől kezdve nem sok minden történt. Csak amire szémítottam. Visszamentem Anne-hez. Aludt, ottmaradtam mellette. Nem is lett volna semmi gond, csak Armis... Lejött és furcsán viselkedett. Mintha nem is ő lenne. Mintha két lélek lakna benne... Vagy legalábbis valaki más élne a testében, aki időnként átveszi felette az irányítást. Inkább nem álltam az útjában. Kis kivételektől eltekintve általában tudja, hogy mit miért tesz. Ennek a nemtörődömségnek hamar megfizettem az árát: Anne felébredt és felelősségre vont. Nem volt kedves. Már ismer. Otthagyot. Azt hiszem a 2 idegesítő hollóhátas közül az egyiket nem látom többé. Jobb is így....

Tudjátok mi az a végkimerültség? Hát valami olyasmi, amit én csináltam. Ma délután fél négykor anya vert ki az ágyból, hogy ideje felkelni. De ez nem jelenti azt, hogy nem tudnék még aludni. :) [Mondjuk a hatalmas alvásidőmhöz az is hozzájárulhatott, hogy bizonyos okok miatt fél 3-kor feküdtem le.]

A késői kelés miatt a karácsonyi nagybevásárlást holnapra, esetleg holnaputánra halasztottam, ugyanígy a nagytakarítást is. De ami késik nem múlik. :)Más újság nincs, ennyi idő alatt nem is történt velem semmi új. Illetve történt, de az nem tartozik ide és nem írom le. :PP Piszok vagyok, mi? :)

Szóval legyenek átkozottak. Ezen könnyű segíteni. Ennek szellemében indultam a faluba. Gyors körülnézés után vissza is tértem. Hmm.. És micsoda híreket lehetett aztán hallani a folyosón suttogó tanároktól? Leégett a falu óvódája. Hála az égnek a gyerekek nagy részét már elvitték a szülők, késő délután révén, de azért így is bennégett mintegy 20 három és hat év közötti óvódás. Hát istenem, ezek a zsupfedeles, régi házak már csak ilyenek. Vigyáztak volna jobban... Az meg már a véletlen számlájára írható, hogy az én talárom is tiszta korom lett. És hogy füstszagom lenne? Hát kellett nekem bagózni...

Hogy visszakanyarodjak az elbeszélés folyamához, viszonylag hamar visszaértem a kastélyba és levágódtam a klubhlyiség egy foteljébe. Persze Luna ott üldögélt, de kit izgat az a kis mitugrász? Sajnos nem volt beszédes hangulatban. Kár... Pedig jó lett volna feldühíteni. Hamar ott is hagytam, végtére is utálom a füstszagot. Meg hát a korom eléggé kényelmetlen, ha bekerül a sebbe... Csíp... Rövidre fogva, szükségét láttam egy kis zuhanyozásnak. Meg is történt, sőt, még jól is szórakoztam. Látni kellett ugyanis a kis fruska arcát, amikor egy szál törölközőben elvonultam előtte és ránézett a lábamra. Nem tetszettek neki az élősködők a sebemben... Hehe...

Komoly esemény nem is történt jó ideig. Eljárkéltam ide-oda, meg persze megint beleszaladtam Fauntomieba, abba az idegesítő, önmagát nimfának mondó kis csitribe... Megint rajzolgatott, olyan arccal, mintha egy rakás lócitrom lett volna az orra előtt... És még ő a nimfa. Röhögnöm kell. Mázlim volt, nem vett észre. Remélem belefagyott a hóba...

Üldögéltem kicsit  a nagyteremben. Ha már enni nem ehetek, legalább a többi ház gyeerekes tagjait nézhetem. Olyan jól szórakozom rajtuk... Vacsorának való mind. Na jó, nem mind. Armis például nem. Hmm... Armis nem volt a nagyteremben. Furcsa. Ugyanis körbenézve megláttam a párducot, Balthamost. Nem, nem az a furcsa, hogy megláttam, hisz egy párduc mellett nehezen siklik el az ember tekintete. Az volt a furcsa, hogy egyedül volt. Nem, nem is furcsa... Nyugtalanító. Pont mire ez átfutott az agyamon, a párduc nyugtalankodni kezdett. Majd rám nézett. Hmm... Nem is tudtam, hogy értek a legilimenciához.  Mindenesetre a párduc nyugtalansága rám is átragadt. Egy dolgot tudtam biztosan: Armis bajban van. Balthamos hirtelen kiszaladt a nagyteemből. Sietve mentem utána, csak azt tudnám miért? Végülis hol érdekel engem Armis? Pont ő? Ehh... Mindegy. Legalább látom a haláltusáját. És hová ment ez a szerencsétlen párduc? Mikor annyi szép hely van a vidéken? A tiltott rengetegbe... Ilyen az én szerencsém.

Nos, ha már idáig eljöttem... Mentem hát a párduc után, de alig haladtam néhány lépést, hirtelen sötét lett. Hiába használtam a pálcám, a Lumostól sem lett világosabb. Nem tudtam, mi folyik itt, de eggyben biztos voltam, valami nagyon nincs rendben. Balthamosra hagyatkoztam és néhány perc után rá is bukkantam Luna eszméletlen testére. Nagyon jó... Már csak ez hiányzott. Otthagytam, végtére is én Armist kerestem. Majd felébred és visszamegy. Ha meg nem, akkor csak feltűnik valakinek... Vállat vontam és továbbmentem. Armis sem lehet messze... Alig néhány lépés után viszont hirtelen elsötétült előttem minden...

Reggel felkeltem, 6 előtt indultunk Pécsre. Gondoltam mindent tök jól tudok. Tévedtem. Fél 9-kor kezdtük írni a zh-t. 3 oldalas feladatlap. Hát... Szerény személyem megnézte a feladatlapot és elsápadt. Aztán megnézte még egyszer, nem-e érzékcsalódás áldozata.Nem. Nos: ezek után végigmentem a feladatlapon, ahol legalább sejtettem, hogy mi a kérdés, ott megpróbáltam értelmes választ adni. Ezzel az igen bonyolult művelettel 5 perc alatt végeztem, ami azt tekintve, hogy 3 oldalt néztem meg, nem semmi teljesítmény. Összesítve: a végeredmény csúfos. 40 pontból 24-et kellene elérni a ketteshez. Nekem, ha minden beírt baromságom jó, akkor is csak 21 pont. Már meg is vettem az UV-csekket... A dologhoz hozzá tartozik, hogy a zh azzal indult (időrend betartása nem az erősségem :), hogy le kellett adni 30 neologizmust, listába gyűjtve. Na, erről sem tudtam, nem adtam le semmit. Tehát már csak ezért is kivágtak volna valószínűleg. Sebaj. Ez vagyok én. Majd legközelebb. :)

2004. december 19. 16:09

Elsősorban: mindenkitől elnézést kérek a múltkori működési zavar miatt. Az oka egyszerű: beraktam a főoldalra egy scriptet aztán egy véletlen mozdulattal beletöröltem. Ennek következtében a honlapom fele anyaga átment láthatatlanba, belépni sem tudtam, így persze kijavítani sem. Írtam a webmesternek, aki pillanatok alatt helyrehozta a hibát: ezúton is köszönöm szépen. :)))

Másodsorban: holnap megyek lexikológia vizsgára, ez a német nyelvészet fog egyszer a sírba vinni... Annyit tanultam, hogy ennyit régen. Ha ez a szadista, szemét boszor... illetve *ki tudja ki olvassa ezt a honlapot* nagytudású tanárnő nem enged át, akkor sikítok!!!! Tessék nekem szurkolni! A jó a dologban az, hogy apa elvisz reggel, így délután már itthon is leszek és nem kell tömegverekednem a buszon az ülő- illetve állóhelyekért.

Harmadsorban (érdekes szó...): Voltam tegnap talin. Nagyon jó volt. Fél 8-kor indult a vonatpótló buszom. Vicces volt: a jéggel borított út miatt, meg persze hogy reggel ne kelljen gyalogolni, apa levitt az állomásra, hogy elérjem a vonatpótlót. (Ugyanis Tamásiban nincs vasút, csak a szomszédos Pincehelyen.) Néztük lenn a buszokat: mind távolsági, egyik se vonatpótló kinézetű. És akkor elhúzott mellettünk az egyik tökéletesen felszerelt, vadiúj, eukonform busz, rajta a Tamási-Pincehely felirattal. Gáz, utána! Elértük a következő megállóban. :D

Ezek után a vonatozás már elég simán ment, jó megállónál szálltam le (talán mert a Déli Pályaudvar a végállomás???). Ott megkerestem a Metrokijáratot, elsőre meg is lett. Büszke vagyok magamra. :)) Anne és Evian oda jöttek értem. Onnan aztán irány a Westend. Most nagyon figyeltem, hogyan kell odajutni, legközelebb már egyedül is menni fog. :)

Annenel leültünk a Westendben, Evian a bátor meg egyedül visszament a Keletibe kaját venni. Merész! És el sem tévedt. Erre sem lettem volna képes. :) Mi közben jól kibeszélgettük magunkat, már ránk fért. Közben elfalatoztuk az általam hozott 2 szendvicset.Aztán eszünkbe jutott, hogy Tron is itt lehetne már lassan, meg Eviannak is vissza kellett volna érnie, így visszamentünk a szökőkúthoz, ami egyébként a hivatalos találkozási pont. Szóval ha valaki a Westend szökőkútjánál sötét és törvénytelenül röhögő alakokat lát, nem kell megijedni, csak mi vagyunk azok. :)

Innentől kezdve gyors létszámgyarapodásról számolhatok be: megérkezett Tron, szerencsésen befutott Evian is. Majd nemsokára megérkezett Remus Mogcsival karöltve.  Aztán jött Wathfea, Onszi, Dyce (aki egy hihetetlen alak, de tényleg!!) Miután ilyen szépen megszaporodtunk, kevesellni kezdtük a helyet, így átmentünk a Mammutba. Na, oda viszont már nem találnék el még egyszer... Itt a McDonaldsba ültünk be, hová máshová? Komolyan mondom, ha egyszer vén és szenilis leszek (ami egyesek szerint nem is lesz olyan soká :P), akkor egyetlen dolog fog megmaradni emlékezetemben a talikról: a Meki. Itt tovább folyt a hülyülés, szó se róla, nekem is nagy a szám, de itt tisztára el vagyok nyomva. És ezt élvezem! :D Időnként nem tudtam sírjak-e vagy nevessek Dyce dumáján, meg a töbiek arckifejezésén. Szerintem minket figyelt a Meki egész közönsége. :)  

Jó volt a társaság. Közben folyamatos fényképezésnek voltunk kitéve, ennek gyümölcsét majd nyilvánosságra is hozom, ha valamelyik jómadár hajlandó lesz elküldeni nekem... :) Azt mondani sem akarom, hogy Remus kihasználta az alkalmat, amikor egyedül ültünk a Westendben és videót csinált rólam. Szörnyű! És persze (merthogy a családtagok is olvassák ezt a blogot) a kezemben lévő üvegben málnaszörp volt! Ne tessék hinni az aljas rágalmaknak, én szigorúan antialkoholista vagyok! ;) [Lilia kórházban fekszik, rászakadt a mennyezet. A Szerk.]

A Mammutba aztán befutott Armis is, vámpírkolóniánk feje. :))) Ővele is jó volt végre beszélni. Persze rászabadultunk egy fényképezőgépre, az eredmény, hogyismondjam... röhejes? Asszem ez a jó szó. :D Aztán mi ketten elváltunk a társaságtól és körülnéztünk, majd rohantunk a Délibe, hogy le ne késsem a vonatot. Elértük. :) És meglettek a többiek is, akik aztán egyenként végigpuszilgattak, szóval ha holnapra lebetegszem, akkor megtudom ki volt a vírusgazda és kinyírom!!! :D Aztán meg 10 percig pantonimoztak nekem a vonat előtt. Elmebetegek. :) Nagyon aranyosak voltak. Még a felnőttnek látszó férjuram is, aki próbált komoly maradni, de olyan vigyor ült az arcán, hogy hajaj! ;) Aztán nagy nehezen elindult az a fránya vonat, (a többiek győzték kivárni), úgyhogy nyugodtan elpityeredhettem. Aranyos ez a társaság. :) Fél 10-re már itthon is voltam. Bár legszívesebben lekéstem volna a vonatot. Sebaj, találkozunk mi még! Vigyázz Pest, jövünk!! :D Komolyra fogva a szót: köszönöm a csodálatos napot mindenkinek, aki ott volt. :)

Összefoglalás: Azt hiszem ennyit a velem történtekről. Most meg megyek enni, mert kihűl a húsleves.

2004. december 19. 17:05 (húsleves evés után)

Nos. A baglyokkal töltött éjszaka után úgy gondoltam megoldom a szállásgondjaimat. Ez bonyolultan hangzik, pedig a megoldás végtelenül egyszerű: visszamegyek a klubhelyiségbe, ahonnan vélhetőleg eltűnt már a két pofátlanul betolakodott hollóhátas. Hehh... Ahogy azt én naív elképzeltem. Belépek, tele vagyok bagolyszarral és majdnem fejreesek Luna mozdulatlan testében. Ez még viccnek is rossz. Odamentem hozzá, ismerős tüneteket tapasztaltam. A bőre majdnem szürke volt. Ez  a tökéletlen nem evett, talán egy hét is megvan már. A szindróma ismerős, de nem feltétlenül engem kellene példaképének választania...

Elgondolkodtam mit is tehetnék. Sok minden eszembe jutott a kidobáson át az otthagyomig, de hát... Végülis nem lát senki... Győzött a jó szívem. Na jó, ez vicc, mondjuk azt, elborult az agyam, és baromságot csináltam. Segítettem neki. Megitattam a saját véremmel. Komolyan mondom, néha már-már vérbanknak érzem magam... Mi vagyok én, a Vöröskereszt helyi szervezete??? Mondjuk úgy, hogy félsikert értem el. Eszméletre tért. (Ez a siker rész, vagy nem. Végülis nézőpont kérdése...) Viszont rögtön nekem is támadt. Na, hálát azért nem vártam, de ez mégiscsak sok volt egy kicsit. Kt érdekel? Nem csak a kisasszonynak vágták fel a nyelvét, nem hiszem hogy szópárbajban felém kerekedhetne... A dolog vége az lett, hogy kölcsönös sértésváltások után távozott. Éljen. Végre egyedül maradtam...

Hát, ettől a kis incidestől nem lett jobb a kedvem. Nem is tudom mikor volt utoljára jókedvem... Nem mostanában. Egyetlen pozitívum: a téliszünetre való tekintettel kiürült az iskola, csak néhányan lézengünk. Így néhány napot volt szerencsém egyedül eltölteni. Ez idáig tökéletes is lett volna, csakhogy... az éhség nagy úr. Kénytelen voltam valami vacsoraféle után nézni. De szünet van, kevesen vagyunk: feltűnő lenne, ha a szünetre bennmaradt diákok közül egy-kettő eltünedezne... Meg utálok iskolatársakra vadászni. Így kimentem a faluba, ahogy mindig is szoktam.

A vadászattal nem lett volna gond: egészen belejöttem mostanság. És már nem is zavar a rémület az áldozatok arcán. A megszokás hatalma... Viszont elkövettem egy nagy hibát: ismét a kocsmához mentem. Talán, mert a részegek érdemlik meg leginkább a halált? Vagy csak növelni akarom a véralkoholszintem, ha ilyen úton is? Tudja fene, én nem. Akit érdekel, kérdezze meg a nemlétező pszichológusom... Szóval, a felmerülő probléma nagyjából annyi volt, hogy az embereknek felűtnt a kocsmába járók fogyatkozása és a környéken előforduló, gyakori, rejtélyes halálesetek. Vicces, de elkaptak. Nem vallanám be másnak, de elrontottam. Na nem kell aggódni, nem volt nagy gond: elég gyorsan elintéztem azt az 5 embert, csak közben azért kaptam is. Amíg épp az utolsóval voltam elfoglalva, hogy valami hasznom is legyen -végtére is enni mentem- az egyik eszméletére tért és bár felállni nem tudott, de a lábamra vágott egy bottal. Az lábam eltörése alatt hallható reccsenés volt élete utolsó emléke. Még egyszer nem kelt fel. De én is csak nehezen. Fél lábon járni nem tudok, na...

Nagy nehezen visszamentem a Roxfortba. A sík terepen egész jól megy a fél lábon, valamintegy mankónak hasznélt bottal történő bicegés. Csak aztán... Eljutottam a klubhelyiségünkhöz vezető lépcsősorig. Itt lépett fel a probléma: választhattam a legurulás és a maradás között. Gondoltam pihenek egy kicsit, aztán a orlátba kapaszkodva majdcsak lejutok valahogyan. Ekkor jelent meg "életem értelme", Luna. Na, már csak ez hiányzott....

Nem is lett volna semmi gond, csináltam én már végig mosolyogva ennél rosszabb helyzetet is... csak hát... be kell valljam felidegesített. Ez megszokott, viszont... most elvesztettem a fejem és elindultam lefelé a lépcsőn. Aztán elsötétült előttem minden.

A gyengélkedőn ébredtem, Luna társaságában. Ehh... Ez a nap vicce. Hálistennek mielőtt elfajulhattak volna a dolgok, megérkezett Anne Little és rendberakta a lábam, majd lekísért a klubhelyiségbe. Itt töltöttem az éjszakát, mert szigorúan pihentetést javasolt. Nem mintha nekem nem lenne tök mindegy. De jólesett, jogy végre valaki törődik velem. lvasgattam. Érdekes... Azok a könyvek, amelyeket eddig szerettem, egyszerre butyutának tűntek. Úgy tűnik, már az olvasás öröme sem maradt meg nekem. De meg sem lepődök...

Egész jól telt volna a napom, ha egyszerre nem jelenik meg a fúriának álcázott Luna. Fene tudja mi ütött belé, de megpróbálta a feszültséget rajtam levezetni.  Nem igazán jött össze... Eleinte. Azt nem tudhatta szegénykém, hogy fhiába okoz fájdalmat, akkor sem reagálok, ha élve felboncol. Hisz ennyire nem ismer. De azért próbálkozott szorgalmasan. Biztos valami mugli filmből nézhette el "az ellenség törött lábára ütök" elnevezésű trükköt. Cöcöcö.... Nem jött be. Még fel sem pofoztam. Azt hiszem, ezen kissé meglepődött... Viszont nagyon gyorsan ráérzett valamire: a változatosság kedvéért előhozta kedvenc témámat: Wathfeát. Igyekeztem mellőzni a reagálást: nekem is energiámba telik néha az arcvonásaim rendben tartása. Jól csinálta, annyi szent. De pont neki nem fogom hagyni, hogy ezzel dühítsen fel. Már csak az kéne... Hülye liba... Azt elfelejtheti...

Egész jól ment volna a dolog, csak váratlan vengégünk akadt: Wathfea. Ez hiányzott... Ehh... Hetek, sőt hónapok óta nem lehetett látni az iskolában, erre a legrosszabb pillanatban jelenik meg. Áhhh... Könyvet ajánlott... nekem... Közröhej, de komolyan. Inkább nem kapcsolódtam be a társalgásba. A jelenlétében nem tudom magam fegyelmezni, erre már rég rájöttem. Vagy csak nagyon nehezen. Kár lenne megkockáztatni. Elszórakoztak Lunával. Kit érdekel??  Legalább meghallgattam a nevelési elveit. Ebben eddig úgysem volt részem: az úr túl elfoglalt volt ahhoz, hogy esetleg engem is neveljen, mikor szükségem lett volna rá. Most meg felejtsen el. Ezzel azt hiszem kiderül, mi a véleményem a könyvről, amit adott... Dugja fel magának, nekem aztán ne ajánlgasson könyveket! Ehh...

És itt következett a nap fordulópontja: Luna ismét vagdalkozni kezdett... És mivel jobb témát nem talált, felhozott engem... Itt lettem dühös. Hiba volt. Beleszóltam a társalgásba, amely persze így gyfajta párbajjá vált. És úgy végződött, ahogy szokott: Wathfea, anélkül, hogy egyetlen konkrét, értelmes mondatot kinyögött volna, elhagyta a klubhelyiséget. Én meg... Mit tagadjam: elvesztettem a fejem. Elsőként kissé leamortizáltam a klubhelyiséget. ez nem lenne gond, a házimanók majd helyrehozzák, végtére is az a dolguk...

Majd elrohantam, legalább Luna ne lásson. Kiszaladtam az erdőbe, a nagy tölgyhöz. Az egyetlen lényhez, akitől nem támad kedvem káromkodni. De nem segített ezúttal az ő közlesége sem. Elhatároztam: ezek után véget vetek az egésznek. De... nem bírtam megtenni. Viszont egy valamit elért kedves nemzőm: tisztában vagyok önmagammal. Végérvényesen feladtam a hitem. Milyen hitem? Hisz az nem is volt... Mondjuk úgy, rájöttem, hogy a reménysugár, amelybe eddig kapaszkodtam nem létezik, soha nem is létezett... Emberi énemnek búcsút mondtam, ott temettem el a nagy tölgy alatt.

Megfogadtam, innentől nem hagyom, hogy mások bántsanak. Még Ő sem. "Legyek átkozott örökre, de legyenek átkozottak ők is, mindörökké! Ha én nem halhatok meg, elintézem hogy a többiek élete legyen a földi Pokol!"

Hazaértem. Vizsgára bementem, ki is jöttem, januárban újra próbálkozom.

Na jó, ennyire nem szörnyű a helyzet. :)) A közérzetem kiváló csak a büszkeségemen esett csorba. De majd kijaítom, mert hogy januárban ötöst kapok, az tuti. :) Viszont halálosan álmos vagyok. Ragadnak le a szemeim. De Lunának szerepjátékot ígértem és nekem is nagyon hiányzik egy kis tombolás, úgyhogy kitartok, ki én! :)

Azért van ám okom a jókedvre! Alig várom a talit, ami most már biztos (hacsak meg nem halok addig...). Jó lesz, már épp rámfér. Meg a szünetben megyek Anne-hez. Ez feldob, még ha át is kell érte utaznom a fél országon. Ennyit megér. :D Azt hiszem ennyi a velem történtekről. Illetve más nem jut eszembe... tök zokni vagyok agyilag. Aludnom kéne. Majd jelentkezem, ha az ép eszem visszatért. :)

2004. december 14. 16:10

Huhh... Mondtam már hogy utálom a vizsgaidőszakot? Akkor most mondom... Mert én barom persze mindig mindent sz utolsó pillantra hagyok. Ennek szellemében ma reggel fél 6-ig írtam a szemináriumi dolgozatomat. Nem mondom, hogy 3-asnál jobb, de ki nem vághatnak vele. Viszont már megint megszegtem egy magamnak tett ígéretemet, mely szerint nem iszon kávét!!! Na, az éjjel sikerült. Ennek következtében rosszul vagyok. Tök jó... Persze reggel 6-kor alig tudtam elaludni, mert ez a lónak való adag méregerős kávé úgy kiütött... Felkeltem délben, és elég pocsékul vagyok. Olyan mintha másnapos lennék... Pedig tényleg csak kávét ittam!

Most meg tanulok. Holnap vizsga. Mondjuk úgy: eddig szerettem volna 5-öst kapni. Ahogy most állok, inkánn azt mondom: szeretnék átmenni. Ez vagyok én. Az átlagomnak már úgyis mindegy... Kettes lett a Kelet-Európám meg ma mondták a többiek, hogy a Flexionsmorphologie (német nyelvészet) is. Szó se róla! Örülök én ennek a két kettesnek mint majom a farkának. Csak az átlagom ugrott, ezzel persze az ösztöndíjam... Na igen. Szegény leszek, mint a templom egere.

Magy megrázkódtatás ért tegnap: kiderült, hogy csak én ismerem a COCA szót. Nem, ennek nincs semmi köze az ugyanígy írandó kólafajtához! Sem a kocához. Nálunk ugyanis a malacra mondják a cocát. Ezt is csak én tudom, úgy tűnik.... A csimbókról nem is beszélve. ;)

Hogy a szokásosat is elmondjam: a vizsgaidőszak ellenére jó hangulatban vagyok. Köszönhetően Anne-nek, és Dyce-nak. Édes pofák. :))) Lüke mind a kettő, de nagyon szeretem őket. Kedves családomról, mármint a roxfortosról nem is beszélve. Tegnap onszinak segítettem feltelepíteni a mircet. És képzeljétek! Sikerült! És mondja azt valaki, hogy nincsenek csodák. :))) Mostanában tök jókat beszélgetek Tronnal is. Ennek örülök, már úgy hiányzott. Viszont Craig valahogy nem vevő rám. Nem találjuk a közös hangot... Vagy nem is tudom. Ugyanez a helyzet Wathfeával. Vele most valahogy nem tudok beszélni, mert ingerültté tesz. Nem, nem ő a hülye, hanem én. Nem tudom miért emeli meg mostanában a vérnyomásom, de remélem elmúlik, mert ő a legjobb barátom. Hmm... Az idegességemet meg fogjuk a vizsgaidőszakra.

Most szombaton, 18-án Roxis tali lesz. Persze megyek, annak ellenére, hogy 20-án vizsgám lesz nyelvészetből. Sebaj, arról úgyis kivágnak, ha tanulok, ha nem, legalább a hétvégén érezzem jól magam. ;) Előtte találkozom sh4rkkal. Már nagyon várom. Annak ellenére, hogy több mint fél éve ismerjük egymást, még nem is láttam. Érdekes :) Bár mondjuk vagyok így több emberrel is. :)

Azt hiszem ennyit rólam. most visszaülök tanulni, holnap reggel 10-kor kezdődik a vizsgám. Remélem sikerül. Bár abból ítélve, hogy a Margóval megyek be, akinek tavaly is 5,00-ás átlaga volt... Hát, azt hiszem nem fogok kitűnni a szánalmasan gyengécske teljesítményemmel. De azért szerintem megbuktatni nem tud. Bár ez relatív: olyan tantárgy nincs, amiből ne lehetne megbukni. Kérem a boszitársakat, hogy küldjék nekem az erősítőbűbájokat, hogy összejöjjön holnap a vizsga, meg hogy ez a nyavalya, ami kerülget (nátha, tüsszögés, láz) eltávozzon a közelemből. Na, most már tényleg távozom én is.... Bye.

A kedvem megjavult. Itt ülök a gép előtt és szakadok a röhögéstől, hála Tronnak, Armisnak és egy emma- nevű csajnak. Közben összetört alattam a szék, a fenekem lila... Ez vagyok én. :)) Eből az következik (mármint abból, hogy a gép előtt ülök), hogy a ma éjjeli tanulásból sem lesz semmi. Sebaj, holnap pótolom. Most még elröhögök egy darabig, aztán húzok hajat mosni és lefeküdni. bár lehet, hogy a hajmosás holnap reggelre marad... Illetve ma reggelre. Fél 1 elmúlt. Jó éjt mindenkinek!

Másfél órát szórakoztam egy karácsonyi összeállítással. Ezennel késznek nyilvánítom. Munkám gyümölcsét megtekinthetitek a Menüben, Boldog karácsonyt címszó alatt.

Egyébként meg rossz kedvem van. Sejtéseim vannak, hogy mitől, de pontos okot nem tudnék megnevezni. Úgyhogy most az a helyzet állt elő, hogy itt ülök a gép előtt és majd' felrobbanok. Ilyennek is kell lenni... Illetve nem kéne, de ez van.

Ettől eltekintve minden szép és jó. Jah... Ezt is visszavonom. Tanulnom kell. Unom, utálom, a falnak megyek tőle. De sebaj.

Szerepjáték csak akkor várható, ha Luna is fel tud jönni. Amit eddig Kate-tel csináltunk, azt nem írom le, mert kb 5 sor. Majd egyszer... Talán a vizsga után. Most meg megyek ordítani... Mivel élőben nem lehet, így csak a chaten. Ez vagyok én. Dühös vagyok. És ember. Mint ilyen időnként szeszélyes. vagy azok az évszakok?? Mindegy. Elhúztam. Majd jelentkezem, ahogy magamat ismerem majd holnap, mert úgysem lesz kedvem tanulni és itt fogok ülni ahelyett, hogy a jegyzetem felett görnyedeznék.

2004. december 12. 13:57

Meguntam a tanulást. Pedig szerdán vizsga. Ezért úgy gondoltam feljövök ügyködni ide egy kicsit. Ezt még nagyon meg fogom várni a kollokvium előtt, de sebaj. Ez vagyok én. :) Tehát most játszom egyet Kate-tel, frissítgetek, megvárom Lunát, aztán blogot írok. Éjjel meg szemináriumi dolgozatot írok. Bár ahogy most állok, nem ebben az életben lesz kész... Este jelentkezem, ha nem jön közbe valami...

Igen, még fennvagyok. Hosszú éjszaka van. Lassan most már lefekszem. És nekiállok gyűjteni a rám illő szavakat. Ilyeneket mint például: hülye, barom, emeletes marha, ökör, sültbolond, oktondi, szerencsétlen, eszement, agybajos és még sorolhatnám. Talán egyszer még azt is elmondom, hogy miért illenek rám eme szép jelzők. Mert illenek, ez tuti. Na jó, húzok aludni, mielőtt elsírom magam vagy őrült mődjára felvihogok. */me a hiszti szélén áll. Illetve ül.* Jó éjszakát mindenkinek.

Megpróbáltam megírni a szemináriumi dolgozatom. Nem sikerült. Egy oldallal vagyok kész, egyetlen pozitívum, hogy legalább halvány sejtésem lesz, hogy miről fogok írni. De inkább nem mesélem el, mert akkor az oldalam minimális látogatottsága zuhanórepülésbe kezd és átmegy minuszba... Legyen elég annyi: az abszolutizmusról fog szólni. Majd holnap. Most játszom még egy kicsit, aztán elolvasom a jegyzetem első 20 oldalát, aztán meg délig alszom. Ez a program. holnap meg felrakom a Vera anyagait.

2004. december 10. 16:17

Itthon, kissé álmosan. Reggel voltam könyvtárban. Persze az Esterházy Miklós nem volt meg. Érdekes kollokvium lesz... Viszont délelőtt felrakták a Kelet-Európa eredményeinket. És átmentem! Vannak még csodák. Ezt sem hittem volna. Szóval így csak szerdán kell mennem kollokválni Magyarország történetéből, kedden nem. Így a mai nap "csak" egy 15 oldalas dolgozatot kéne megírnom. Éljen az éjszaka.... Vagy sikerül, vagy nem. Az isteni jogalapú abszolutizmusról fogok írni. Érdekes lesz... Nem hiszem, hogy bárki is el fogja olvasni. Sebaj. most megyek teregetni, de este még írok. :)

Hazaértem. Alig élek. Ennél húzósabb hetem még sosem volt. Most inkább nem mesélek, mert rögtön összedőlök a fáradtságtól. Mostanra sikerült összeraknunk a gépet. Hálistennek már minden működik. :) Holnap leszek egy kicsit, frissítek, meg megírom mi volt a héten. Meg megírok egy 25 000 n-es szemináriumi dolgozatot a tanszék rémének... Jahujj... :(( No, megyek, mert hív az ágyam.. Vagy csak a fülem cseng a fáradtságtól...

Írtam blogot, rövid egy órácskát. Mónival nem volt ma semmi érdekes, de Lilia... Na igen. Izgalmas személyiség. Akit érdekel az élete, az itt olvashatja a róla szóló kisregényt. :)

Kihez is fordulhat segítségért egy iskoláskorú vámpír. Merthogy létezik ilyen. Én. Ki máshoz, mint az iskola egyetlen olyan tanárához, aki nem szalad el előle sikítva, és nem rohan karóért, ha megtudja, hogy mi is valójában: Anne Littlehez. Na igen. Segítségért fordultam, már megint. Felesleges volt, már megint. Persze, kaptam tiszta ruhát,meg minden, meg tényleg nagyon kedves volt, de nekem ez nem megy. Nem tudom csak úgy egyszerűen egy embernek elmondani egy rövid, de eseménydús élet történetét. Meg egyáltalán... Minek? Segíteni nem tud, hiába szeretne... Meg meg sem értene. Végülis ültünk egymás mellett, néztünk, de nem történt semmi. Én tényleg akartam, de egyszerűen nem tudtam rászánni magam. De már nem sajnálom. Jó nekem így.

Viszont okulva az eddigieken maradtam a Roxfortban. Egy téli erdő nem épp a legkényelmesebb és legbiztonságosabb hely: még egy vámpírnak sem. Nem tudom, mi tette velem, de olyan elmerengő, már-már emberi hangulatba kerültem. Sokat sétálok mostanában, és nagyon élvezem. Nos, egy ilyen séta alkalmával találkoztam össze valakivel... Nem, nem tévedtek: Lunával. Valójában, ha őszinte akarok lenni magammal, akkor be kell vallanom, hogy valahol mélyen számítottam rá, hogy találkozunk. És bár ez nem látszik, de szeretem ezeket a találkozásokat. Luna... Érdekes, de valahogy olyan mint én, még ha ez nem is olyan szembetűnő. Egyedül van, és nem tud mit kezdeni magával. Indokoltan-indokolatlanul támad, pedig valójában csak fél. Egy dologban viszont különbözünk: Ő még hisz az emberekben, lényegében ember maga is. Én már nem tudok hinni semmiben és senkiben. Magamban sem.

Szóval "összefutottunk" Lunával. És elkövettem egy óriási őrültséget. Tudom, nem meglepő, hisz mostanában mást se csinálok... Meg akart érteni.. Pont engem. Röhej! És legilimenciával próbálkozott, vámpír módra. Nem esett volna nehezemre ellenállni, csak... Csak nem akartam. És megmutattam neki dolgokat. Nem sokat, csak amennyit kell. Végig figyeltem az arcát: ez is egyfajta szadizmus a részemről. Látott mindent, ami miatt az vagyok, aki. Életem legszebb, és legfájdalmasabb emlékeit. Nem csináltam még ilyet, de szerintem tisztán észlelte az emlékfoszlányokat, amire épp gondoltam. És közben... közben persze nem figyelt az arcvonásaira. Ez a szegény kislány többet elárult magából a tekintetével, mint amennyit én az emlékeimmel... Gyengéd mosoly ömlött el az arcán, amikor látta, ahogy a Teszlek süveg a Mardekárba oszt egy ijedt, árva kislányt, aki mégis reménykedve, kerek és a világra rácsodálkozó, szemekkel néz a jövőbe. Majd hirtelen elkomorult, mikor a következő emlék felbukkant előtte: a kislány, amint néhány nap múlva egyedül sír egy ablakmélyedésben, mert társai kinevették és megverték a tanárok háta mögött. Aztán elmémben, és ezzel az ő szeme előtt is lassan felbukkannak a Mardekáros ismerősök, illetve érzések, a félelem, ijedtség és magány. Luna lehunyt szemmel figyelte az emlékeket, nem is sejtve, hogy közben az arca mindent elárul. Majd... Nem tudtam elképzelni, hogy egy ember arca ennyi különböző, egymásnak ellentmondó dolgot mutathat egyszerre: mert emlékeimnen végül felbukkan egy arc, amely ott is marad. Egyre gyorsabban pörögtek az események... Egy szempár, amely szite simogat... Egy földre hulló talár.. végül egy csók emléke. Luna arcán megdöbbenés, fájdalom, mosoly és csodálkozás váltakozott, szinte alig követhető tempóban. Majd hihetetlen gyűlölet lett úrrál vonásain, amikor látta a még mindig fiatal, de már vámpírként élő lány szenvedéseit, amint az egy csókolózó párt figyel a klubhelyiségben, miközben szemeiből folynak a könnyek. Innentől kezdve már jól ismerte a történetet. Megborzongott, a kíváncsisága úgy elpárolgott, mintha soha nem lett volna. Döbbenten meredt maga elé.

Így utólag meglehetősen jól szórakozom a dolgon, de azért ott és akkor engem is megviselt. Nem tudtam, hogy a gondolatátvitel ennyire fárasztó. Meg hát... Gyenge is voltam megint. de ez is csak utólag jutott eszembe. Újabb támadási felületet adtam, pont egy vámpírnak... Na igen. Ez a mondat furcsán hangzik pont az én számból, aki magam is... ehh... De pont én vagyok az, aki tudja, hogy milyen kegyetlen a fajtánk, ha az akar lenni. De sebaj. Legrosszabb esetben majd befogom a száját. Karóval a szívében már nem tud beszélni arról, amit tud. *cinikus mosoly*.

Másnapra abbamaradt a hóesés. Vele együtt mintha elfújták volna a merengő és emberi hangulatom is. Hála az égnek. De ezt Luna nem tudhatta... Szerencsétlen... *újabb cinikus, gúnyos mosoly* Kijött utánam a parkba tegnap. Hiba volt, nagy hiba. Hamar meg is bánta a kellemetlen találkozást. Nem hiába: értek hozzá, hogyan dühítsem fel az embereket. Kitől örökölhettem ezt a fajta kegyetlenséget? Hmm...

Tombolt bennem a düh. Itt van ez a kis csitri, aki el mer küldeni a pokolba... Engem. mintha nem lenne az életem is maga a pokol. Ehh... mit tudhat ő rólam? Először, mit tagadjam, elgondolkodtam, hogy igaza lehet. A Pokol a nekem való hely. De aztán... Rájöttem: sokkal kevésbé fáj, ha más is a földi Pokolban érzi magát - velem együtt. Egyébként is... Vámpír vagyok, ezzel együtt kegyetlen. Gyilkos állat. Egy senkivel sem foglalkozó, szadista, őrült, mások szenvedéseiben gyönyörködő létforma. Hisz ez rólunk az általános vélemény. Hát ha ez kell, én eleget teszek neki. Dühödten indultam el a Roxmorts felé... És itt most hazudhatnék. De az ember csak nem  hazudik a saját naplójának! Meg egyébként is... Mit szépítsük a dolgot: nem először, és azt hiszem nem utóljára, de gyilkoltam. Bekönyörögtem magam a falu legszélső házába, és könyörtelenül megöltem az ott élő fiatal anyát és annak 5 év körüli gyermekét. Na ennyit a vámpírokról. És ennyit Anne Little-ről, meg a többiekről, akik bíznak benne, hogy még megvan bennem a jóság egy szikrája. Hát nincs!

Visszaindultam a kastélyba. A logikus az lett volna ha megnyugszom és magamba szállok, de valahogy nem ment. Az iskolához érve egyre dühösebb és elkeseredettebb lettem. Nem lett volna semmi gond, de a folyosón ráadásul még elbotlottam (szó szerint) abban a kis nyavalyásban, aki azt hiszi, hogy ért. Luna... Mindig rosszkor van rossz helyen. A szerencsétlen. Megütött. Lehet, hogy fiatal, meg iskolatársam meg minden ilyenkor szokásos szöveg, amit itt mondani szokás... De e pillanatban közel került a halálhoz. Önuralmam megmaradt morzsáinak köszönhetően csak közel került. Legközelebb viszont nem fogja elkerülni. Berontottam a klubhelyiségbe. Tomboltam, fékezhetetlenül, kegyetlenül, mint a tavaszi viharok. Mit tagadjam, a használati tárgyaink áldozatul estek a haragomnak. De úgysem mer szólni érte senki.  

Viszont maga a klubhelyiség még egészben van. Köszönhetően Anne Littlenek. Jókor (vagy inkább rosszkor) jött be. Nem sokon múlt... De még ő is életben van. Meg kell mondanom őszintén: amilyen kicsi ez a nő, olyan bátor. Más világgá szaladt volna, szerintem már a látványomtól is. Ő nem. Állt és mit tett? Mosolygott. Azzal a "minden rendben lesz, ne félj" mosolyával, amivel mindenkit meg tud nyugtatni. Egy dologról feledkezett meg. Én nem tartozom bele a mindenkibe. Persze nem telt el sok idő és megérkezett Luna is. Hihetetlenül szánalmas volt, amint dühösen megpróbált félelmetesnek látszani. Hijetetlenül gyűlölt. És persze gyűlöl most is. Megérdemlem, pont ez volt a cél. Az utolsó ember, aki közel állt hozzám. Otthagytam őket. Ha a hollóhátasok ezt akarják, hát legyen övék a klubhelyiségünk. Még hallottam Luna utolsó mondatait: "A kurva életbe. Utálom ezt a rohadt kis öntelt cafkát! Utálom!"

Azt hiszem, ez mindent elmond. Most itt ülök egyedül a bagolyház kellős közepén, körülöttem bagolyürülék. Pont ez való nekem, állapítottam meg ironikusan... És írok, kivételesen mérsékelten dühösen. Időnként lenézek a Roxfort hó borította udvarára és arra gondolok, hogy jó lenne véget vetni az egésznek. De nem lehet. Egy vámpír nem menekül el. Egy vámpír eléri, hogy előle meneküljenek.

Itthon vagyok. Tanulok. Kicsit felugrottam új blogot nyitni. Van mit mesélnem, azt hiszem este sort kerítek rá. Olyan 8 körül jövök vissza. Addigra összeszedem magam...

22:34

Ismét a karakterképemet láthatjátok. Íme Lilia. Nekem tetszik... :) Lilia blogja holnapra fog maradni, mert nagyon sok írnivalóm lenne, de nem érek rá, mert most is nagyban folyik a szerepjáték.

Viszont a saját életem sem kevésbé problémamentes. Első gond az egyetem, mint mindig. Zh zh hátán, alig élek, pszichológiából meg nagy valószínűség szerint kivágtak, ugyanis gőzöm nincs a perceptuális tanulásról és ehhez hasonlókról. Meg őszintén szólva nem is nagyon érdekel. Jövő héten a 4 nap alatt 10 zh-t írok... Magamra vonatkoztatva ez már állatkínzás... A jó az, hogy ez a szorgalmi időszak utolsó hete. Tehát csütörtökön apáék jönnek értem, megszabadítanak és költözöm haza - a géppel együtt!!! Hurrá!! :D És addig már csak 10 zh és néhány nap áll előttem... Na ez kevésbé tetszik, de egye fene, túlélem. :)

A másik problémakör: a súlyom. Szörnyű. Hetek óta diétázom... Ugyanis októberben 57 kiló voltam, most felmentem 65-re. Nem jön rám a farmerem!!! Ez hihetetlen.. Így se jártam még, úgyhogy marad a kevés kaja több mozgással, mielőtt hóemberré dagadok...

A harmadik, egyben legsúlyosabb problémakör: igen, ahogy azt kitaláltátok... a Pasik... Ennyire még nem voltam összezavarodva. Komolyan mondom, olyan vagyok, mintha most élném a kamaszkorom. Azt sem tudom mit érzek, azt sem tudom ki iránt és főleg azt nem tudom, hogy mit kéne tennem... Vicces. Azt hiszem előállt az a szituáció, ami a szappanoperákban: 2 fiút szeretek, de egyik sem akar tőlem semmit. Pontosabban az egyik akar, csak nem azt, amit én tőle. A másik meg a legjobb barátom. Ez közröhej... Az egyikkel (maradjon inkább névtelen mindkettejük) tegnap találkoztam. Lehet, hogy nem kellett volna, mert nagyon jó volt, most meg még jobban hiányzik, mint előtte. A másikuk... Eh... A tipikus "jó barátba ne szeress bele" példázat. Úgyhogy most két szék között ülök a földön. Jól szórakozom...

Más újság azt hiszem nincs. Vagy ha van is, akkor lényegtelen, mert ha nem jut eszembe, akkor minek is írnám le?? :) Lilia blogja holnap kerül megírásra, mert most már ráérnék, de eléggé lefáradtam. Meg épp egy jelenet közepén vagyunk, csak a késő estére való tekintettel Lunának el kellett mennie. Holnap folytajuk. :) Most meg megyek aludni, hogy végre egyszer időben feküdjek le, ne hajnali négykor. Mert mostanában tisztára felborult a belső órám, összevissza fekszek-kelek. És ez hosszútávon nem tesz jót, azt hiszem.