Sulyok László a hajléktalanok helyzetéről ír, hogy milyen okok vezettek helyzetükhöz, hogy próbálnak ezen enyhíteni. Ehhez hajléktalanokat is megkérdezett.

Irigyeltük a nyugati társadalmakat, mivel ott még a munkanélküli segély is magasabb volt a mi átlagkeresetünknél. Ma már nem így van. Sokan nem tudnak a szakmájukban elhelyezkedni. Tovább, vagy át kell képezniük magukat. Lépni sem tudnak, mivel nincs munkájuk, így lakásuk sincs. Ugyanez fordítva is igaz. Nincs munkájuk, mert nincs bejelentett lakásuk. Nincs lakásuk, mert elváltak. Elváltak, mert testi és más hibájuk lett. Isznak, mert bánatosak. Bánatosak, mert isznak.

A lehetőségek a delfin szintjéig sem értek el, ugyanis a delfin segít bajbajutott társain. Rengeteg pénzt költünk reklámra. Ezt a pénzt akár a hajléktalanoknak is felajánlhatnánk, de nem így van.

Nagy kérdés, hogy ki a hibás, hogy valaki az aluljáróba került. Csak mi? Csak ő? Vagy kicsit ez, kicsit az? Miért nem találnak maguknak munkát?

Sokan a szocializmus korát, a Kádár-rendszert sírják vissza. Akkor még volt munka, ha akart valaki dolgozni, ha nem. Egy ember fizetéséből meg lehetett élni. Sokan ki tudták játszani a törvény. Most már az ilyenek börtönbe kerülnek. Akkor még nem nevezték önvédelemnek a fegyvert. Ki lehetett menni este az utcára.

Nemcsak az kerül aluljáróba, aki nem akar dolgozni. Olyan is akad, aki dolgozna, de nem kap munkát. Csak olyat, ahol mindig átverik, nem kapja meg a fizetését.

A rokkantság, a munkaképtelenné tevő betegség szintén hajléktalanná teszi az embert.

Intézetből idegbajba, idegbajból aluljáróba. Sokan járják ezt az utat.

Sok hajléktalan tart kutyát, mondva, hogy az megvédi őket a rossz emberektől. Sokak szíve hamarabb megesik egy védtelen állaton, mint egy emberen.

Sokakat viszont a válás juttatta aluljáróba.

Volt, aki rendes családi körülmények között született és nevelkedett, mégis magányosnak érezte magát. Hajléktanként nincs egyedül. Megígérte, ha egyszer kikerül innen, egy nap minden környéki hajléktalant jóllaktat.