Ezt a riportot P. I.-né K. M.-mel készítettem. Az interjú nem tartott sokáig. Viszonylag könnyedén véghezvittük. Vidáman emlékezett vissza a rég elmúlt, de a még maga előtt tisztán látott dolgokra.

I. KÖRNYEZETTANULMÁNY:

P. I.-né, K. M. T. városban lakik, viszonylag a központban. Butik, élelmiszer-, papír-, barkácsbolt mind a közelben helyezkedik el, nem beszélve a templomról és a rendelőintézetről, amelyeknek rendszeres látogatója. Így nem kell nagy utat megtennie, ha valamire szüksége van.

Az interjúalanyom egy nem túl régies parasztházban éli életét. A körülbelül 45-50 m² terjedelmű ház előtt, és a kerítésen belül is látható virágoskert sok járó-kelő figyelmét felkelti gondozottságával. A ház mögötti baromfiudvar egy része el van kerítve veteményeskert céljából.  Ugyanitt egy kiskonyha is megtalálható, amelyben a takarmánynövényeket tartja.

A házba a gáderen (=nyitott folyosó, gang, terasz) át egy duplaajtón léphetünk be, amely a konyhába nyílik. Balra és jobbra szobaajtó található egymással szemben. Az ajtóval szemben áll a konyhaszekrény, tőle jobbra egy asztal, két oldalán két székkel és ezzel szemben pedig a gáztűzhely helyezkedik el.

A konyhából először a jobboldali ajtón belépve megpillanthatjuk szemben az utcára nyíló ablakokat. Nem ebben a szobában lakik, ezért nem fűti. Itt tartja a ruhákat, az emléktárgyak zömét, és tartós ételeket a fagyasztós szekrénnyel.

Az ezzel szembeni szoba a lakószoba. Mindössze ez a három helyiség található meg a házon belül. Itt rögtön balra megtalálható a kályha, mellette a heverő, amivel szemben a tévékészülék és két szekrény. Az ajtó baloldalán is van egy kis hűtőszekrény. Fölötte van az ablak, amely a gáderre néz. A szoba közepén van egy kis asztal, két oldalán fotellel.

Az interjú készítése közben én az ágy felöli fotelben ültem, P. I.-né pedig velem szemben az ágyon helyezte magát kényelembe.

II. INTERJÚ:

1. Születéstől az iskolába kerülésig:

K. M. M. faluban született 1930. július 10-én. Bába segítette a világra, mint akkoriban sok gyereket. Egy-két év múlva átköltöztek A. településre, majd onnan T. falu Ő. településére.

Az interjúalanyom leginkább az A. Települési házra tud visszaemlékezni.

„Hosszú-hosszú ház volt. Egy bejárati ajtó volt, ahonnan jobbra és balra egy-egy lakás nyílt. Mindenkinek volt egy szobája, egy konyhája, és egy kamrája.”

Háziállatok közül tehenük volt pár disznóval és egy-két baromfival. A pusztán nem tudtak többet tartani.

Az édesapja, K. Gy. A. településen elsőkocsis volt. Elmondása szerint ott az Esterházy herceg uradalma volt. A kocsisok közül egy elől ment, aki tudta az utat. Őt nevezték elsőkocsisnak.

Az édesanyja otthon volt velük. Dolgozott a kertben és a szőlőt rendezte.

Hárman voltak testvérek. A legidősebb fiú, K. I. 1925-ben, a középső lány, K. J. 1927-ben, és a legkisebb lány volt ő, K. M.. Jó volt a kapcsolatuk. Soha nem veszekedtek semmiféle anyagi, vagy más dolgokon. Gyermekkorukban is csak a játékokon vesztek össze néha-néha. Pedig csak rongybabájuk volt meg labdájuk.

Akkoriban még nem jártak óvodába. Még az osztálytársai közül sem emlékszik senkire, aki járt volna. K. M. hét évesen került a K. települési iskolába. Itt járta aztán ki a lánya és a fia is az iskolát.

A visszaemlékezése szerint az ünnepek szegényesek voltak.

„Húst ettünk meg kalácsot. Töltött lepényt. Egy réteg mákra még egy-két réteg, végül lekvár, és a legtetejére rácsokat formáltunk. A kalács pedig mákos, diós vagy csokis volt. Nem volt más. Tyúkot vágtunk, ehhez volt pörkölt egy kis rizzsel vagy tésztával. Rántott húst csak felnőtt korunkban ettünk, mikor már jobb volt a helyzet.”

Régebben két disznót szoktak vágni, de mikor bejöttek az oroszok már ötöt. Ezeket a pestiek megvették. Vonattal jöttek le, és ruhákat adtak zsírért, sonkáért, vagy szalonnáért.

„Ez jól jött, mert még nem volt ruházati bolt, viszont így nekik lett hús, minket meg felöltöztettek.”

2. Az iskolakezdéstől a befejezéséig:

„Eleinte nem voltam jó tanuló. Nem igazán szerettem. Később, mikor már úgy éreztem, hogy szégyenit, ha valaki nem tud megfelelni, jobban kezdtem tanulni. Eleinte kettes, hármas, majd hatodikban négyes, de nyolcadikban már kitűnő tanuló voltam.”

Ezt a bizonyítványával is megerősítette. Ennek kapcsán kezdett el aztán beszélni a kor sötét múltjáról.

„A háború idején sok könyvet meg iratot elégettek az iskolánál. Abban az évben hamarabb befejeztük az iskolát, mikor nyolcadikba jártam, mert bombáztak. Csak az utolsó két év bizonyítványa maradt meg. A többit összeszedték és elégették.”

A továbbtanulási szándékairól így beszél:

„Szerettem volna védőnő, vagy óvónőképzőbe járni. Be is adtuk a felvételit a barátnőmmel együtt, mert ő is szeretett volna hazulról elmenni. De aztán otthonról nem engedtek el minket, mert nem volt rá fedezet. Szegények voltunk, így otthon maradtunk.”

Így a továbbtanulás végérvényesen elmaradt. K. M. később sem tanult ki semmilyen szakmát. Ehelyett azonban a földművelés került az előtérbe.

„Volt földosztás, amiből mi is kaptunk. Abban a tíz hold földben dolgozott az egész család. Lovaink voltak, ökreink, borjaink, és teheneink. Ekkor sok állatunk volt, mert volt földünk.

Közben az édesapám bevonult Erdélybe, mi meg magunk maradtunk. Miután onnan hazatért Délvidékre vonult be. Onnan is nagy nehezen jött meg. 16 évesen a bátyám elment vasutasnak. Mikor bejöttek az oroszok, újra be kellett vonulnia az apámnak. A háború alatt jött haza.”

Szabadidejéről az alábbiakat mondta:

„Voltak pajtásaim. Mikor már nem volt háború eljártunk bálokba. Vasárnaponként pedig a 3-4 km-re lévő T. falu templomába mentünk.”

Az iskolájuk katolikus volt, és hittanórán is részt vettek. K. M. a nevelési elveket elfogadta. Úgy véli akkoriban nem volt divat a szülők elleni lázadás. Legalábbis az ő családjukban.

„Végig megmaradt a családtagok közti jó kapcsolat.”

3. Munkába állástól az önállóvá válásig:

A nyolc osztály befejezése után K. M.-nek nem sikerült továbbtanulnia, a családi gazdaságban kellet részt vennie. Miután férjhez ment, akkor állt be a tsz-be.

„Először még ott is egyénileg dolgoztunk. Azután jött a tsz világ. Mindenkinek be kellet állnia. Cséplőgépeknél, magtárban, kertészetben, szőlészetben dolgoztam, szőlőoltványokat készítettünk, szóval nagyon sokféle dolgot csináltunk. Mindenhol dolgoztunk, ahol kellet a munkaerő. Melegágy volt, ahol majorannát, meg gyógynövényeket termeltünk. Mást nemigen.”

Az interjúalanyommal végül is egyetértettünk abban, hogy ezt a munkát a szükség hozta és a lehetőség.

A fizetés -elmondása szerint- nagyon kevés volt. Már nem emlékszik mennyi volt.

„Egységre ment az első időkben. Munkaegységet fizettek a munkának a nehézsége, vagy a mennyisége után. Pénzben is adták, de főleg termésben.”

A keresetével az egész család rendelkezett. Az apósával és a férjével mentek hárman dolgozni a tsz-be. Eközben az anyósa otthon volt a gyerekekkel és rendezte az állatokat.

Mindössze egyszer változtatott munkahelyet.

„Kesztyűvarró akartam lenni, de nagyon keveset fizettek. Meg aztán nem bírtam azt a sok ülést. Szerettem a szabadban lenni.”

A munkatársi kapcsolatait nagyon jónak nevezte. Elmondása szerint nagyon szerették egymást. Ha valami nem tetszett nekik, vagy kevesellték a fizetést, összefogtak, és megmondták a magukét. Amennyire lehetett kiharcolták a több fizetést.

Miután a férj szülei meghaltak, akkor váltak igazán önállóvá. Ezután K. M. és férje élete sem állt meg. Hizlaltak és eladtak sertést és szarvasmarhát. Ebből lett a pénz. Nagy változás nem történt életükben.

„Kevesebb volt a munkaerő, a tsz után pedig még várt ránk az otthoni munka.”

Tervük, elképzelésük azért volt. Ez leginkább a gyerekeknek a lakásteremtésben nyilvánult meg.

4. Udvarlás, házasságkötés, új család:

K. M.-nek első szerelme egyben a leendő férje is volt. Régebb óta ismerték már egymást. Közel laktak egymáshoz. Jártak bálba is, de leginkább a hétköznapokban futottak össze.

„Kint a mezőben, ha mentünk dolgozni mindig találkoztunk. Hol itt, hol ott. Akkor még nem ment olyan nyíltan, mint most.”

Mielőtt összeházasodtak már négy éve ismerték egymást. K. M. 17 éves volt. P. I., leendő férje pedig 26. Jegyesek körülbelül fél évig voltak. Elmondása szerint nemigen jártak el. Hamarosan megesküdtek és kész.

„Nem voltak olyan nagy udvarlási szokások, mint most. Mindenki megvolt odahaza. Ha nem mentünk munkába, akkor otthon dolgoztunk. Később, mikor már tsz-ben dolgoztunk lett rádiónk, tévénk. Addig kellett a pénz a jószágra, vetőmagra.”

A szülők elfogatták a kapcsolatot.

„Nem terveztük a közös életünket külön. Mivel a férjemnek nem volt testvére, otthon kellett maradni az apóssal, anyóssal. A lakodalomban csak a közeli rokonok voltak jelen. Hiszen ’52-ben nagy volt a szegénység. Fagyos esztendő volt. Nem sikerült a termés: sem a búza, sem a kukorica, sem a burgonya. Nagyon rossz időszak volt. De nemcsak nekünk. Mindenkinek. Nászúton sem voltunk és utólag sem mentünk el. Az esküvő és a lakodalom után kitakarítottuk a lakást és kezdődött a mezei munka. Mentünk kukoricát szedni, csutát vágni.”

Szülőktől a segítség a gyerekekre való vigyázásban nyilvánult meg.

„Nyugodtan mentünk így a tsz-be dolgozni.”

Az új család nehéz körülmények között kezdte életét. Később meg nehéz volt talpra állni, mert nem volt se termés, se semmi. Kellet a termésből leadni. Ez ’46-’52 között volt, még a tsz előtt.

„Volt olyan év, hogy fél zsák búza maradt. A többit be kellett szolgáltatni. Nehéz idők voltak. Kezdett javulni, mikor ’59-ben be kellett állni a tsz-be. Elvitték a kocsit, szerszámokat, földet, mindent. Később viszont nem bántuk meg, mert azért jobb lett, mint az előtte való évek voltak.”

Ahogy javult a helyzetük, a régi ház mellé egy korszerűbbet építettek.

5. Az első gyermek születésétől napjainkig:

Kérdésemre, hogy hány gyereket szerettek volna, rögtön kettőt válaszolt. Így is lett. Sokban befolyásolta őket ezen a téren a férje betegeskedése és a nagy szegénység. Az időkülönbséget viszont nem tervezték meg. Az esküvő után egy évre meg is született lányuk R. ’53 -ban, ’54-ben pedig fiúk I.

„Mikor a gyerekek megszülettek még otthon voltunk. Tartottunk lovakat és a mezőgazdasággal is megpróbálkoztunk. ’59-ben a tsz-be kerüléssel újra kellett kezdenünk mindent. Eddig csak kocsikkal jártunk ki dolgozni a földekre, de most munkába kellett menni.”

A szülés körülményeiről a következőket mesélte:

„A szülés otthon történt. Bábaasszony vezette le. Komplikáció egyikükkel sem volt. Arra viszont emlékszem, hogy nagyon jó bábaasszony volt. A környéken ő vezette le a szüléseket.

Kórházba akkor még nem volt szükséges menni. Nem sokra rá be tudtam szállni a munkába, mert volt otthon, aki el tudta látni a kicsiket. Nem sokáig volt tejem. Körülbelül három hónapig. Mama otthon maradt a gyerekekkel. Öreg, vékony termetű volt, ezért én mentem helyette dolgozni. Így nem kellett a gyerekeket óvodába vinni. Bár nem is tudtuk volna, mert akkoriban még csak a nagyobb falvakban voltak. Mikor a tsz elkezdődött már elsőosztályos volt a lányom. Miután hazaértünk azt is megnéztük hogyan tanul. Segíteni neki benne nehézkes volt, mert még például a szőlőt is csinálgatni kellett.”

A családon belül működött a munkamegosztás.

„Mikor hazaértünk a férfiak ellátták a jószágokat. Én a főzésnél segítettem, meg a gyerekekkel foglalkoztam. Ruhájukat rendezgettem, leckéiket ellenőriztem, olvastam velük. Sokat kellett a tanulásban segíteni. Később meg a szülői munkaközösség is megalakult, így oda is be kellett járni.”

A családon belüli viszonyokról a következőket mondta:

„Jó gyerekek voltak. Nem volt köztük konfliktus. Éppen úgy tisztelték a nagyszüleiket, mint a szüleiket. Nem volt különbség abban ki mondja nekik, hogy „gyere, ezt meg kell csinálni”. Ha azt mondta, hogy „ide nem mehetsz el”, nem ellenkeztek. R. lányom szerény, csendes kislány volt. I. kicsit elevenebb természetű volt. Meg szokta terelgetni a lányokat. Mindig be akarta oltani őket tüskével. Nagyon szerettek együtt játszani. Rengeteg gyerek szokott nálunk lenni. I.-nek sok pajtása volt. Négy évvel idősebbek, fiatalabbak egyaránt. A papa és a mama nagyon szerette a gyerekeket. Sok szülő hozta hozzánk a gyerekét felügyeletre. Mikor a gyerekek kaptak Pestről biciklit, mindenki nálunk tanult meg biciklizni.”

A gyerekekre fordított anyagiakról így beszél:

„Tanszert, ruhát, mindent megvettünk. Számunkra ez volt az első. Akkorra a helyzetünk is jobb volt. Otthon jószágot is tartottunk, meg gazdálkodtunk is. Ezzel egy kis pénzt tudtunk összeszedni. Abból meg vettünk T. faluban egy házat.”

És beszél a rájuk fordított figyelemről is:

„Mind a kettő gyereknek végigkísértük a tanulását. Az én feladatom volt a leckéjük rendezése. Én rendeztem őket. Szerettük, ha szép, tiszta ruhában voltak. A fiam nagyobb igényű volt ezen a téren. Nem szeretett rongyos, vagy foltos ruhában lenni.”

Az általános iskola után R. lánya elment gépíró szakra, de nem szerette, mert addigra már minden barátnője dolgozott, és ő is akart. Így a második év után otthagyta a tanulást és elment az Orionba dolgozni, ahol tévét és hasonló műszaki dolgokat raktak össze.

„R. sokkal nyugodtabb és vidámabb lett. I. fiam vasesztergályos szakmát tanult ki. Bár jobb lett volna, ha magasabb szintet tanulnak ki, de akkoriban még nehezebb volt elhelyezkedni például kereskedelmi végzettséggel. A helyi gimnáziumba is nehéz volt bekerülni, pedig jó tanulók voltak mindketten.”

A fiatalok szabadidős tevékenységébe nem szóltak bele. Pajtásaikkal voltak programjaik. Szerettek menni ünnepélyekre, ide-oda.

„A lányokat akkoriban el kellett kísérni a bálba. Elmentünk velük és hazafele is együtt jöttünk. Ha udvarolni akart egy fiatalember eljöhetett velünk egy darabig. Volt egy KISZ szervezet, amelynek klubhelyiségében szoktak tartani rendezvényeket, bálokat. Egy ilyen bálon ismerkedtek meg a lányom jelenlegi párjával, Cs. K.-val, akivel ’70-ben össze is házasodtak. I. fiam egy kicsit messzebb ment. Ő a szomszédos I. faluban találta meg élete szerelmét, S. M.-et, akit egy éven belül feleségül is vett. ’71-ben lányoméknál meg is született az első unokám, aki az apja után kapta a nevét. Ekkor a T. faluban lévő házunkba költöztek. Öt évig laktak ott. A mama hébe-hóba elment R.-t főzni tanítani. Néha én is bejártam. De aztán könyvből jobban megtanult főzni, mint én. Később építkeztek, aztán I.-ék költöztek a helyükre. Hamarosan náluk is megszületett az első fiú, N.’77-ben, majd T. ’80-ban. Miután R.-ék beköltöztek a házukba bővült a család ’76-ban Sz. lányukkal, ’82-ben M. fiúkkal, végül ’84-ben V. lányukkal.”

Így nőtt a família alig két évtized alatt. Ezalatt viszont az idősebbek fölött is eljárt az idő:

„’80-ban meghalt a papa, majd ’88-ban a mama. Mindketten nagyon betegek voltak. Mikor a férjemmel nyugdíjasok lettünk otthon még voltak anyadisznóink. Ez olyan ’84 körül volt, egész ’94-ig. Mikor azonban id. I. is meghalt, eladtam őket. Azután már csak párat tartottam.”

Az interjúalanyom ’94-ben beköltözött az akkorra már várossá nőtt T.-be.

„Ez a ház ugyan kisebb, de egymagamnak megfelel.”

III. CSALÁDI GAZDÁLKODÁS:

Ahogy sokan mások, ők is küszködtek anyagi gondokkal. A fagyás általi termékhiány, a gazdasági rendszer ellenére azért tudták maguknak biztosítani az alapvető szükségletek.

Mikorra a gyerekek iskolába kerültek mindennél fontosabb volt, hogy megfelelően öltözködjenek és, hogy a tanszerek is meglegyenek. Igaz eddigre már javult a helyzetük, de nem mindenki fordította hasonló dolgokra azt a keveset is, ami van.                                                                                       

Az otthoni gazdálkodásból, és az állattenyésztésből sikerült pénzt összeszedniük, amiből aztán megvették a T. városi házat és más egyebet.

Mint mondta: „Mindenkinek megvolt a maga dolga.” 

A tsz munka után a férfiak az állatokat, az asszonyok a főzést és a gyerekeket rendezték.

Ez aztán változott. Mikor nem volt férfi a háznál, az asszonyok is betekintést nyerhettek a férfimunka rejtelmeibe.

A család fő jellemzője volt, hogy nem hárult minden egy emberre. A családi munkamegosztással létrejöhetett egy rendszer, amely mindenki számára elfogadott volt és semmi sem maradt elintézetlenül.    

IV. SZOCIOLÓGIAI ELEMZÉS:

K. M. M. faluban született, onnan egy-két év múlva A. településre költözött a család. Végül Ö. településen telepedtek le.

Itt csak a szülők és a gyerekek laktak, mert az édesapa szülei már nem éltek.

Iskolába K. településre járt. Mindkét testvérével jó kapcsolata volt. Szinte nem is veszekedtek. A szülőkkel is tisztelettudóak voltak.

Az ünnepek nem teltek ugyan luxusban, de ekkor került az asztalra a finom étel mellett sütemény is.

K. M. jó tanulmányi eredménye ellenére nem tanulhatott tovább. Szükség volt rá otthon.

Ekkor kaptak földet, amiben az egész család dolgozott. Emellett voltak lovaik, ökreik és teheneik is.

Időközben az édesapjának többször be kellett vonulnia, ezalatt

magukra maradtak.

Szabadidejében M. a pajtásaival járt bálba és vasárnaponként templomba is.

Miután férjhez ment beállt a tsz-be. Keresetével a család rendelkezett.

A szegénység miatt a lakodalomba csak a közeli rokonok voltak jelen, és nászútra sem mentek. Meg nem is volt divat akkoriban a parasztság körében.

Miután megszülettek a gyerekek az anyósa volt otthon velük. A szülést bábaasszony vezette le. Nem volt szükséges kórházba menni.

Az új család jól megértette egymást. Volt köztük munkamegosztás.

A munkatársaival is jó volt a kapcsolata. Összefogtak, ha szükséges volt.

Idő kellett, hogy javuljon az anyagi helyzetük.

A gyerekek tanulását is végigkísérték. Nagy figyelmet fordítottak arra, hogy felkészülten, tiszta ruhában menjenek iskolába.

Az állattenyésztéssel sikerült egy kis pénzt összeszedni. Így a régi házukat is felújíttatták és a gyerekeknek is vettek egy másikat.

Összefoglalva a családnak nem csak az egymás közötti harmónia volt fontos, hanem az is, hogy a környezetük rendben legyen. Ezért mindenki megtette, ami tőle telhető volt.

Ezt bizonyítja a „Tiszta udvar-rendes ház” cím, melyet ’68. június 5-én kaptak.