A kisebbségi ombudsman 2001-ben keletkezett jelentésének második része azzal foglalkozik, hogyan lehetne felkészíteni a leendő pedagógusokat a cigány gyermekek oktatására. Különböző felmérések és előrejelzések kimutatták, hogy a közoktatásban részt vevő romák aránya folyamatosan növekszik, tehát egyre nagyobb kihívást jelentenek a közoktatás számára.

A kisebbségi ombudsman jelentése felvázolja azokat a problémákat, amelyek már ma is jelen vannak a cigány kisebbség oktatásával kapcsolatban. Sokszor a kedvező tendenciák mögött is igen komoly gondok rejtőzhetnek, amelyek minél gyorsabb megoldásra szorulnak.

Felmérések mutattak rá, hogy folyamatosan nő az általános iskolát elvégzett cigány gyerekek száma, ez hiába értékelhető kedvező tendenciaként, mégis komoly problémákat rejt magában. Az, hogy a roma gyerekek egyre nagyobb százaléka végzi el az iskolát, még nem jelenti azt, hogy ezzel felemelkedési és elhelyezkedési lehetőségeik javulnak. Egyrészt: Azzal, hogy elvégzik az általános iskolát, nem hogy előbbre lépnének, hanem még a lemaradásukat sem sikerül csökkenteniük. Ahogy a kisebbségi ombudsman jelentése rámutat, „az utolsó belépők törvénye” szerint -és ez esetben az utolsó belépők kifejezés a roma kisebbséget takarja- mivel ők azok, akik utolsóként jutottak el erre a szintre, még mindig az utolsók. Tehát esetükben már nem minősül elégségesnek az általános iskola elvégzése, mivel a Magyarországon élő többi kisebbség, illetve a magyarok előttük járnak, már viszonylag több ideje egy magasabb fokozaton, középiskolában vagy a felsőoktatásban tanulnak.

Megoldás egyelőre nem igazán mutatkozik, az lenne a legoptimálisabb eset, ha a roma fiatalok nagyobb százaléka kerülne be középiskolákba és a felsőoktatásba. (Jelenlegi számarányuk itt mindössze 0,22 százalék!) Ehhez viszont változtatni kell a magyar lakosság és a pedagógustársadalom nagy részének a romákkal szembeni előítéletein.

Az ombudsman felmérése azt a célt szolgálta, hogy képet kaphassunk a mai fiataloknak, mindenekelőtt leendő tanároknak a cigány kisebbséggel szembeni hozzáállásáról. „A kutatás felmérte a hallgatók nemzetiségi és etnikai kérdésekben való tájékozottságát, valamint a roma gyermekek oktatásához, és ehhez kapcsolódóan magához a roma kérdéshez való viszonyát. A felmérés vizsgálta azt is, hogy a felsőoktatás mennyiben készíti fel a hallgatókat a nemzetiségi és etnikai problémákkal való találkozásra, valamint a roma gyermekek oktatására.” A felmérés következtében igen megdöbbentő és elszomorító tények és adatok láttak napvilágot.

A felmérés 21 pedagógusképző főiskolára terjedt ki, melyek közül 4 tanárképző, 5 tanítóképző, 3 óvóképző, a többi pedig vegyes: 2 tanító-tanárképző, 6 tanító-óvóképző, 1 tanár-tanító-óvóképző. Így összesen 7 intézményben folyik tanárképzés, 14 intézményben tanítóképzés és 10 intézményben óvodapedagógus képzés.

A kutatás alapján a felsőoktatásban tanuló leendő pedagógusoknak 2 kérdőívet kellett kitölteniük. Kiderült, hogy a diákok jelentős része tájékozatlan a kisebbségeket érintő kérdésekben. A legtöbb olyan intézményben, ahol pedagógusképzés folyik, vannak olyan órák, ahol szó esik a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról és a helyes magatartásról, ennek ellenére a felmérés során a tanulók jelentős hányada (14 százalék) rasszista, vagy rendelkezik erős előítéletekkel – főként a roma kisebbséggel szemben. Viszont az egyetemisták és főiskolások között mindössze 7,4 százalék a számaránya azoknak, akik az előítéletektől mentes csoportot alkotják. (Ismerve azt a tényt, hogy általában a gyerekek és a szülők hozzáállása a kisebbségekhez ugyanaz, a magyar társadalmat illetően is szomorú következtetéseket lehetne levonni.)

Bebizonyosodott, hogy a tájékozottság/tájékozatlanság és az előítéletesség mértéke között szoros kapcsolat van. A tárgyi tudást feltételező kérdések többségére igaz volt, hogy az előítéletesség mértékének növekedésével arányosan csökkent a helyes válaszok aránya és nőtt a nem válaszolók száma.

Számomra nagyon megdöbbentő volt az a tény, hogy arra a kérdésre, miszerint elmenne-e olyan iskolába tanítani, ahol a tanulók többsége cigány, a pedagógusjelöltek közel háromnegyede vagy nemleges választ adott, vagy egyáltalán nem válaszolt. További 10 százalék úgy fogalmazott, hogy csak akkor menne el, ha nem volna más választása, s csak a fennmaradó szűk egyötöd válaszolt egyértelmű igennel. Eszerint, ha a jövőben megvalósulnak a közoktatásban a cigány fiatalok növekvő számát jósoló előrejelzések, akkor már 10 éven belül hatalmas oktatásügyi problémákkal kell számolnunk. Ezen adatok alapján, tehát nehezen lehet majd olyan pedagógust találni, aki hajlandó –egy bizonyos szempontból nagyobb kihívást jelentő- egy nagyobbrészt romák alkotta osztályban tanítani. És bár a kérdőívet kitöltők 10 százaléka úgy fogalmaz: Elmenne, ha nem lenne más választása, ez egyáltalán nem megnyugtató. Hisz milyen tanítás folyhat egy olyan iskolában, ahol a pedagógusok csak azért tanítanak, mert nincs előttük egy kedvezőbb lehetőség. Tegyük hozzá, könnyen előfordulhat, hogy az „esetleg” választ adó diákok akár a komoly előítéletekkel rendelkezők körébe is tartozhatnak.

Az utóbbi években több olyan kezdeményezés is született annak reményében, hogy ezzel segíteni lehet ezeknek a problémáknak a megoldását. Az egyik ilyen az eddig csak a Pécsi Tudományegyetemen indult romológiai képzés, amely a remények szerint segít a hallgatókat megismertetni a roma kisebbség kultúrájával, problémáival illetve társadalmi helyzetük összetett hátterével. Romológiai jellegű képzés viszont e felsőoktatási intézmények mindegyikében folyik valamilyen formában. Ezeknek a képzéseknek egy szakértő és előítéletektől mentes tanár vezetése mellett nagy szerepe lehet a hallgatók előítéleteinek megszüntetésében.

Egy másik olyan dolog, amely esetleg segítséget nyújthat a leendő pedagógusoknak a roma kisebbséghez tartozó gyerekek tanításában, az a két legfőbb roma nyelv, a lovári és a beás elsajátítása, ezzel teljesíthető lenne az Alkotmány 68. § (2) bekezdése, amely biztosítja a nemzeti és etnikai kisebbségek számára az anyanyelvi oktatást. Problémát ez esetben az jelent, hogy a roma lakosság körében végzett felmérések szerint, a cigány kisebbségnek csak mintegy 2 százaléka beszéli e nyelvek valamelyikét. Ezzel a tárgykörrel kapcsolatban a másik probléma az, hogy a legtöbb felsőoktatási intézményben máig nem megoldott a kettő közül bármelyik cigány nyelv oktatása.

Véleményem szerint a kisebbségi ombudsman jelentése a magyar társadalom és oktatásügy fontos problémáira hívta fel a figyelmet, bár ezek az érzékeny pontot érintő kérdések, problémák és a megoldásukra irányuló kezdeményezések eddig is jelen voltak a magyar köztudatban, gondoljunk csak a nemrég kirobbant botrányra a jászladányi alapítványi iskolával kapcsolatban, amelyben már bírósági ítélet is született.

Különösen fontos az a rész, amelyben az ombudsman kiemeli azt, hogy a roma kisebbség hátrányos helyzete nem egy okra vezethető vissza, szerintem ez az a pont, amellyel kapcsolatban nagyon sokaknak vannak hiányosságaik. Az iskolai kudarcokat hajlamosak vagyunk, és sajnos nem csak mi, hanem az adott gyerek pedagógusai is, a roma gyermek és családja rovására írni, azzal indokolva a többiekétől elmaradó teljesítményt, hogy a gyerek „nem is igyekezett”, „nem foglalkozott a dolgokkal” illetve nem foglalkoztak vele otthon, vagy csak egyszerűen buta. Sokszor előfordul, hogy egy, a roma kisebbséghez tartozó gyerek esetleges magatartási problémáit pedig a szülők rossz nevelésével, a nevelés hiányával, a szülői nemtörődömséggel és a rossz példával magyarázzák. Sokkal inkább magyarázat lehet a cigány lakosság szociális marginalizációja, a nyelvi hátrány, a cigánysággal szembeni előítéletek, a hátrányos megkülönböztetés, a szegregáció hatása, a felhasznált pedagógiai programok és módszerek alkalmatlansága, az iskola és a szülők közötti együttműködés hiánya.

A jelentés alapján világossá vált az, amit legtöbben eddig is tudtunk, vagy legalábbis sejtettünk: a néhány év múlva a közoktatásba kerülő pedagógusok nagy része nincs felkészülve a rá váró helyzettel. Sokat olvashattunk a tanárok elhanyagolható nagyságú fizetéséről, majd a nemrég történt 50 százalékos fizetésemelésről – ebből az újságot olvasó emberek nagy része már regényeket írhatna. Ezzel szemben az emberek, és főként a mai fiatalok ismeretei igen hiányosak a köz- és felsőoktatást érintő fontos problémákról, mint például a roma kisebbség növekvő számának hatásairól.

Az ombudsman jelentése és az ez alapján meghozandó javaslatok törvénybe iktatása szerintem még nem segít a valódi problémákon: Ezeknek egyedüli megoldását azt jelentheti, ha a leendő tanárok képzésében nagyobb hangsúlyt fektetnek a későbbi, már a szakma gyakorlása közben fellépő gyakorlati problémákra, és arra, hogy ezek megjelenése esetén milyen módszereket kell alkalmazni.