Az ókor közel-keleti kultúráival egyidőben, az i.e. 3-2. évezredben Európa nyugati felén is virágzott egy sajátos kultúra, melynek emlékeit az Ibériai-félszigettől kezdve Franciaország nyugati partvidékén és Anglián át egészen Dániáig monumentális kőépítmények sora őrzi. Keletkezésük körülményei sokszor máig nem tisztázottak. Ezek az építmények általában sírok, ezen belül is vagy kollektív sírok vagy az ősök kultuszához kapcsolódó szakrális építmények. Közös jellemzőjük, hogy hatalmas méretű kőtömbökből épültek fel, ebből az építészeti stílus neve (megas = nagy; lithos = kő)

Többféle ilyen megalitikus emléket ismerünk:

      menhir: magában álló kőszál. Ilyen van pl. Franciaországban, a Locmariaquer melletti halomsírnál. Tündérek kövének hívják, ma már 4 db-ban a földön hever, eredetileg 20 m magas volt, átmérője lent kb. 5 m, súlya kb. 350 tonna. Funkciója máig nem tisztázott.

‚      dolmen: kőasztal, függőleges kőtömbökkel körülvett, egyetlen hatalmas kőlappal lefedett sír.

ƒ      sír: 2 legjellegzetesebb formája: 

-          folyosós (passzázs) sír: egy központi, kőből épült kamrája van, ez általában egy kerek domb vagy tumulusz közepén helyezkedik el. A kamrát folyosón keresztül lehet megközelíteni. Ilyen pl. a New Grange.

-          galériás (kamrás) sír: nincs meg a keskeny bejárati folyosó és a szélesebb sírkamra eltérése

Ezek a sírok Bretagne-ban i.e. 4000 előtt épültek, i.e. 3000 előtt már Britanniában és Dániában is. (Egyiptom piramisai csak 2700 körül!)

„      templomok: pl. Málta

…      cromlech: hatalmas kőtömbökből épült kör, pl. a Stonehenge

Az eddigi vélemény szerint a sírok lehetnek „megalit misszionáriusok” munkái. – ez az úgynevezett diffúzionista modell. Eszerint építőik vagy legalábbis az építésükhöz szükséges tudás a civilizáltabb keletről származik. Viszont ugyanannyi az esély arra, hogy önálló fejlődés eredményei.

Ennek bizonyítéka az, hogy Nyugat-Európában kialakulásuknak legalább 4, egymástól független formáját ismerjük. Az első Dánia, ahol kezdetben a kősírok hosszú dolmenek. I.e. 3000-re ebből a formából egy domb alatt lévő négyszögletes kamra alakul ki, melyhez egy rövid folyosó vezet.

A következő Dél-Britannia. Itt a korai földművelők először egyáltalán nem építenek kősírokat, de hamarosan megjelennek a kőkamra nélküli földhalmok. (Sokuknak volt kamrája, csak mára elpusztult.) Az első kősírok aztán követik ezt az alaprajzot. (Hosszú halmok egy sírkamrával a végükön, de nem teremsírok!).

Ugyanez történt Franciaországban, Bretagne-ban i.e. 4000 körül már falazásos technikával készült álboltozatos kamrájú sírok vannak. (Itt jelenik meg először az álboltozat.)

Végül ugyanennek a jelenségnek lehetünk tanúi Ibériában, itt délkeleten kerek, kőből épült sírok vannak. Nyugaton egyszerű dolmenek.

A megalitikus építészet négy megjelenési helyét szeretném bővebben ismertetni: Carnacot, Máltát és Dél-Angliát.

Megalit oszlopsor –Carnac:

A fraciaországi Carnac közelében megalit emlékek sokasága található. Építésük ideje i.e. 4700-ra tehető, tehát Európa legkorábbi építményeinek számítanak, a Stonehenge-nél is régebbiek. A monda szerint a kőoszlopok azoknak a római katonáknak a maradványai, akiket Cornély (Carnac szentje, aki pápa is volt) kővé változtatott.

A legnagyobb megalit oszlopsor Le Ménec közelében található. Itt szorosan egymás mellett álló kövek ellipszis alakban vesznek körül egy házcsoportot. 70 megalitból áll, melyek átlagosan 12 m magasak. Ez a kőkerítés 100 m hosszú, de még így is elhalványul a carnaci kő sugárutak mellett, amelyek esetén 4 megalitsor húzódik 8 km hosszan.

A Le Ménec-i kerítéstől keletre 11 sorba rendezett 1099 kőtömb áll. A kövek csökkenő sorrendben állnak egymás mellett, a legnagyobb 3,7 m, míg a legkisebb kb. 0,9 m. Ezek a kősorok nem teljesen egyenesek, enyhe hajlatot írnak le északi irányba, és 800 m-rel távolabb egy másik kőkerítéshez csatlakoznak.

Az oszlopsor funkcióját illetően több elmélet is született. Alexander Thom, az Oxfordi Egyetem egykori professzora is tanulmányozta az oszlopokat 1970 és 1975 között. Arra a következtetésre jutott, hogy a Carnac környéki komplexumokat asztronómiai megfigyelések szempontjából építették, innen követték a Hold mozgását.

 A kőcsoportok tömbjei közül a legtöbb persze nem szolgálta ilyen közvetlenül a megfigyelést, Thom professzor szerint asztronómiai számítások elvégzéséhez használták őket.  Ezért a róluk készült vázlatot „megalitikus milliméterpapír”-nak nevezte el. Tehát a Carnac környéki megalit oszlopsorok valószínűleg egyfajta obszervatóriumként, neolit kori csillagvizsgálóként funkcionálhattak, akár csak a Stonehenge.

Kőtemplomok – Málta:

Málta szigete a Földközi-tengerből emelkedik ki, Szicíliától 112-km-re délkeletre. Máltán és a közeli Gozo szigetén több templomot is találtak. A radiokarbonos kormeghatározás szerint ezek a templomok a világ legkorábbi önmagukban álló kőépítményei (i.e. 3000-ben vagy annál korábban épültek). A korai dátum kizárja azt, hogy külső hatásra épültek, a Közel-Keleten ekkor a sumer civilizáció volt jelentős, amelynek építészete ettől merőben eltérő. I.e. 2200-ra aztán Máltán is egy ettől eltérő kultúra alakult ki, ahol már csak kis jelentőséggel bírtak a templomok.

Máltán kb. tucatnyi megalitikus stílusú templom is épült, ebből Hal Saflienit és Tarxient szeretném kiemelni.

Hal Saflienit a XX. sz. elején tárták fel. 1902-ben építkezés kezdődött Málta fővárosa, Valletta környékén, az építkezés során föld alatti kamrára bukkantak, amelyben emberi csontok voltak. Mivel féltek, hogy leállítják az építkezést, nem jelentették az esetet. Mire kiderült mit találtak, már hatalmas rombolást vittek véghez. A bajt tetézte, hogy az a kutató, aki elsőként látta a romokat, anélkül halt meg, hogy bármiféle erre vonatkozó írást hátrahagyott volna.

1905-1911 között aztán Sir Themistocles Zammit lesz az, aki feltárja Hal Saflieni hypogeumát. (A hypogeum görög szó, föld alatti kamrát jelent.) Ez egy több mint 20 barlangból álló láncolat, amelynek tagjai egymásból nyílnak, és amelyből állítólag mintegy 7000 ember csontjait szedték ki. A kamrák között van természetes és mesterséges egyaránt. Fő vonulatuk észak-déli irányú, déli részében található a Szentek Szentje elnevezésű barlang, ahonnan faragott templomhomlokzat vezet a belső szentélybe. A főkamrának olyan álhomlokzata van, amely csaknem pontosan utánozza a föld feletti templomokat.

A barlangrendszer északi részén található a jósda. Az ovális üreg visszaveri a hangokat, de a visszhang mindig sokkal magasabb. A kései ókorban azt tartották a jósokról, hogy beszélni tudnak a halottakkal. Aki a jós megváltozott hangját hallotta a kamrában, joggal feltételezhette, hogy egy halott őse válaszol neki a médium közvetítésével.

A barlangrendszer fő vonulatából sok kisebb kamra ágazik el. Ezekben találták a legtöbb csontot, a hypogeum tehát valószínűleg egy nagy közös sír volt. 

Half Saflieni közvetlen közelében található Tarxien. Miután egy helybeli paraszt elmesélte Zammitnak, hogy mit talált a Tarxien közelében fekvő gabonaföldjén, 1915-ben megkezdődtek az ásatások. Itt 3 templom található. Ez valószínűleg arra utalhat, hogy a helybeli népesség nagyon megnövekedett (a cserepek arról tanúskodnak, hogy a templomokat egyszerre használták).

Zammit úgy gondolta, hogy a templomok 3000 környékén épülhettek, a radiokarbonos kormeghatározás 3500-ra keltezi őket. A templomok közül Tarxien a legragyogóbban díszített, itt számos dombormű spirált és állatfrízt is találtak. 

A templomok méretéből adódik, hogy építésükhöz társadalmi összefogásra volt szükség. Itt kell szót ejteni a „főnökségek elvé”-ről. Az itteni társadalomra jellemző az éles hierarchia, ez esetben a közösségben elfoglalt hely, rang a születéstől, családtól függ. A főnökség általában csoportokra oszlik, élükön alfőnökökkel, akik mind a főnök alá vannak rendelve. A főnökségi társadalom feje tehát nagy létszámú csoportok mobilizálására képes. Ily módon nyílhatott lehetőség például a máltai kőtemplomok felépítésére is. 

Kőkör – Stonehenge:

A Stonehenge a Salisbury-síkság mészkő borította vidékén, Dél-Angliában található. Az álló kőcsoportot nevének jelentése: függő kövek. A középkori írók még „Óriások táncá”-nak hívták, eredete nagyon sokáig tisztázatlan maradt.

Geoffrey of Monmouth, XII. századi krónikás úgy vélte, hogy a köveket Arthur király hivatalos varázslója, a nagy Merlin által gyakorolt mágia céljaira hozták Írországból és állították fel itt. Inigo Jones, XVII. századi régész, aki Stonehenge-ről az első tanulmányt írta, még úgy tartotta, hogy valaha római kori templom lehetett. Az első komoly stonehenge-i terepmunkát John Aubrey végezte, aki felfedezte a töltésen belül lévő mélyedéseket, ezeket ma is Aubrey-lyukaknak hívják. (56 db van.) Ő azt feltételezte, hogy a Stonehenge druida templom volt. William Stukeley, a XVIII. századi régiségkutató szintén ezt az álláspontot támogatta. Az elmúlt 20 év során sikerült feltárni a Stonehenge építésének különböző fázisait. Stuart Pigott és Richard Atkinson bebizonyította, hogy az építmény a késő neolitikumban keletkezhetett.

 A Stonehenge 3 fázisban épülhetett. Először egy kb. 100 m átmérőjű, földből és mészkőből készült töltést építettek. Ez eredeteileg mintegy 2 m magas lehetett és az északkeleti oldalán volt a bejárata. A kör területén kívül állt az a 3 kő, amelyről biztosan tudjuk, hogy az első Stonehenge részét képezték. Legfontosabb a Sarokkő (Heel Stone), amely a kör közepéből nézve a nyári napforduló idején felkelő nappal egy vonalba nézett. Az első fázisban keletkeztek a már előbb említett Aubrey-lyukak is, amelyek legtöbbje elhamvasztott emberi csontokat tartalmaz. Idáig a Stonehenge nem egyedülálló, hasonló építmény több is volt Britanniában.

A második fázisban felállítják a kék kövekből épült dupla kört két koncentrikus körben. A harmadik fázisban kerültek a helyükre a szürke homokkövek.. A homokköveket valószínűleg Averbury közelében fejtették ki, innen szállították őket. A legnehezebb kövek 50 tonnát nyomnak, egy kő szállításához kb. 1100 ember kellett, egyetlen kőtömb útja mintegy 50 napot vett igénybe. Az állóköveket úgy állították a helyükre, hogy megfelelő méretű lyukat ástak, és a követ addig húzták, amíg fölé nem lógott, majd a távolabbi végénél húzva, valószínűleg emelőbakok segítségével állították fel.

A Stonehenge koráról nagyon sokáig folytak a viták. Először –az állókövön 1953-ban talált véset alapján, amely egy mükénéi típusú tőrt ábrázolt- úgy gondolták, hogy i.e. 1500 körül épülhetett. 1959-ben aztán közzétették az első radiokarbon-dátumokat. Ezek alapján i.e. 2020 és 1420 közötti dátumot kaptak, amibe még belefér az előző feltételezés is. Viszont a Stonehenge-ről ma rendelkezésre álló radiokarbon-dátumaink arra utalnak, hogy azt már a mükénéi kor előtt befejezték.

A gondos tervezés és a kivitelezésre fordított energia azt bizonyítja, hogy a Stonehenge igen nagy szereppel bírt. Valószínűleg nem csak különböző szertartások helyszíne volt, hanem egyfajta asztronómiai megfigyelőhelyként is szolgált. 1963-ban Gerald Hawkins, amerikai asztronómus közzétette „Stonehenge Decoded” (A megfejtett Stonehenge) című cikkét. Számítógép segítségével kiszámította a Napnak, a Holdnak és a csillagoknak a Salisbury-síkságon i.e. 1500 körül elfoglalt helyét, továbbá azt állította, hogy a köveket nem csak a nyárközepi napkeltére, hanem más fontos Nap-és Holdjelenségekre is utalva állították fel. Máig ez a feltételezés a legvalószínűbb.

Habár a Stonehenge-nek ma már csak maradványai vannak meg, így is rengeteg embert vonzanak. A környék népe sokáig hitt a kövek gyógyító hatásában. Az utóbbi években sokan ünnepelték itt a nyári napfordulót. 20 évvel ezelőtt még fesztiválokat is tartottak, de a hatóságok 1985-ben betiltották a rendezvényeket, hogy elejét vegyék a Stonehenge további pusztulásának.