A szöveg a mondatnál nagyobb, magasabb szintű nyelvi egység, egymással összefüggő mondatok sorából álló szerkesztett egész.

    Gondolatainkat nyelvi elemek (szavak, szószerkezetek, mondatok) szabályos összefűzésével fejezzük ki, a nyelvi elemeknek így létrejött, értelmet biztosító összefüggés-hálózata a szövegösszefüggés (kontextus), ebből alakul ki a nyelvi közlemény elsődleges, szövegszerű jelentése. A szöveg és az ennek részeként álló mondatok azonban mindig konkrét helyzetben (meghatározott személyek között, helyen, időben, szándékkal stb.) jönnek létre. Ez az aktuális beszédhelyzet (szituáció) mindig befolyásolja, átalakítja, új jelentéssel gazdagítja az elsődleges, szövegszerű jelentést. A szöveg és benne a mondat értelmét, teljes jelentését a kettőnek az összefüggése határozza meg.

Kapcsolatok és kapcsolóelemek a szövegben

    A nyelvi tevékenység legmagasabb egysége a szöveg. A mondat a közlés alapegysége, amely láncszemszerűen illeszkedik a nagyobb egységbe, a szövegbe.

    A szöveget a mondatok véletlen halmazától az összetartó erő (kohézió) különbözteti meg. Ezt a szöveget alkotó elemek összefüggése és a szerkezeti összekapcsoltság biztosítja. A szöveg terjedelmének nincsenek kötöttségei. A hosszabb szövegek kisebb szövegegységekre, bekezdésekre tagolódnak.

    Az egyes mondatok jelentése csak a szövegben lesz teljes és egyértelmű. (A szövegösszefüggés és a beszédhelyzet egészíti ki a nyelvtanilag nem teljes mondatokat is.) A szöveg egymást követő önálló mondatai között többféle tartalmi kapcsolat lehet, leggyakrabban kapcsolatos, ellentétes, magyarázó, következtető. A szavak magukkal hozzák a szövegbe szótári jelentésüket, de ez módosulhat.

    A jelentés szintű kapcsolatteremtés leggyakoribb eszközei:

-      teljesen vagy részben ismétlődő szavak, szószerkezetek

-      az azonos valóságdarabokra vonatkozó különböző szavak, szószerkezetek

-      a szavak és szószerkezetek jelentése között lehetséges sokféle egyéb viszony (párhuzam, ellentét, rész-egész, valamint ok-okozati viszony stb.)

-      a mondatok logikai – tartalmi elrendezése (ok ® okozat, általános ® konkrét, konkrét ® általános, a figyelem felkeltése ® oldása stb.)

Azt, hogy a mondatok láncszemként kapcsolódnak egymásba a szövegben, sokféle szerkesztési és grammatikai eszköz biztosítja. A leggyakrabban használt kapcsolóelemek:

-      az önálló mondatok közötti kötőszók (és, de, pedig stb.)

-      rámutató szók (különféle névmások, határozószók)

-      egyéb nyelvtani viszonyító elemek (igeragozás, a birtokviszony kifejezése, középfok és egyéb toldalékok)

A kapcsolóelemek távolabbi előre- és visszautalásokat is jelenthetnek.

    A szöveg egésze határozza meg, hogy mit tekint a beszélő és a hallgató az előzményekhez képest új közlésnek, és mire tér vissza már ismertként. A magyar mondat szerkezeti egységeinek sorrendjét elsősorban a szövegbe ágyazottság szabja meg.

A bekezdés

    A hosszabb szövegeket bekezdésekre tagoljuk. Egységét többféle tartalmi-logikai összefüggés biztosítja, leggyakrabban kapcsolat, ellentét, ok-okozati viszony, következtetés, magyarázat. A bekezdés egy összefüggő gondolatcsoport kifejtése.

    A bekezdés egységét a benne lévő mondatok tartalmi-logikai kapcsolatán kívül a szavak jelentéséből adódó sokféle összefüggés is hordozza. A szöveg bekezdésnyi egysége élőszóban is érzékeltethető és érzékelhető.

    A szövegek még további nagyobb egységekre: szakaszokra, fejezetekre is tagolódnak. Általában ezeket is külön jelöljük számozással, címmel, alcímmel.