Az angol reneszánsz
Lilia 2004.09.25. 18:38
Bevezető Shakespeare Rómeó és Júliájához. Szerzője (számomra) ismeretlen.
A reneszánsz
Művelődéstörténeti korszak, stílusirányzat. A reneszánsz első határaként a XIV. sz. 40-es éveit jelölhetjük meg, virágkorát a XVI. sz. jelenti, 1540 után pedig késői szakaszáról beszélhetünk.
A reneszánsz művelődés kibontakozását az újkort létrehozó gazdasági és társadalmi folyamatok eredményezték. A XI sz-tól keresztes háborúk sorozata a szentföldön s az ide áramló katonák, kereskedők Itálián keresztül utaztak. Ezek hatására meggazdagodtak a kereskedők, a kézművesek, a fogadótulajdonosok. A középkor századaiban lassan felhalmozódó termelési tapasztalatok, nagy technikai felfedezések, az olasz városok lendületes ipari és kereskedelmi tevékenysége nyomán ki-bontakozó korai kapitalista eredmények a XIV. sz.-ra minőségi változást hoztak létre a mindjobban erősödő polgári osztály világnézetében. Ennek az osztálynak százados harcot kellett vívnia az értékeit erőszakkal kisajátító feudalizmus ellen, s ez a harc Itáliában már a XIII. sz. során jórészt a polgárság javára dőlt el. Az olasz polgárságot gazdasági megerősödése, a vezetésben szerzett tapasztalatai, a valóságos világ megismerése (utazások) szembefordították a középkor változatlannak hirdetett világ-felfogásával. A polgárság a földön szerette volna élvezni az életet, a vagyonát, s nem hitt a katolikus egyház "szent szegénység"-ében. Az önmagára találó ember lassanként felfedezte saját erejét, értékét, az emberi élet örömét, s az egyház által ajánlott túlvilági célkitűzéseket a világi értékelés szorította ki. Az ember megismerte saját testi, lelki életét. Kutató, felfedező szenvedély kerítette hatalmába. A középkor életeszményét a ferences mozgalom kétségtelenül erős hatása ellenére is, Itáliában hamarosan kiszorította az életöröm, az élvezetvágy és a kényelem uralma. Nem jelentette ez a vallással vagy különösen nem az egyházzal való feltétlen szembefordulást, hanem csak a közgondolkodás erős elvilágiasodását. A reneszánsz világnézet azonban teljes kibontakozásához az antik művelődés megújításával és modern értelmezésével jutott. Az ókori görög-római világ megismerésére és felújítására irányuló tudományos törekvést, a művelődés, az irodalom, a szép szó kultuszát nevezzük humanizmusnak.
Tévedés volna azt hinni, hogy a középkor nem ismerte az antik művelődést. Csakhogy egy évezred során az antik örökség eltorzult, sokszor formálissá vált. Az antik hősöket lovagi erkölcsökkel és öltözetekkel ruházták fel, a tudományos igazságokat legendák váltották fel. Az ókori irodalom nagy alkotásainak jó része ismeretlenül lappangott. A humanisták műemlékeket tártak fel, részleteiben tisztázták a görög-római élet hétköznapjait, a kéziratok egybevetésével helyreállították a remekírók szövegeit. Megjelent a művészi öntudat. Eddigi névtelenség után a művészek büszkék lettek alkotásaikra, tudatosan vállalták magukat. Ez is szemben állt a középkori felfogással. A kor nagyjai a XVI. sz. első évtizedeiben korukat "aranyszázad"-nak érezhették. A reneszánsz bölcsőjének Firenzét tekinthetjük, de hamarosan egész Itáliára kiterjedõ, majd egyetemes európai művelődési áramlattá növekedett.
A reneszánsz stílus formai meghatározóit először a képzőművészet kutatói írták körül. Legjellemzőbb jegyeit az emberszabású méretekben, a harmonikusan és szimmetrikusan kiegyensúlyozott kompozícióban, a zárt mértani formák kedvelésében, az ember és a természet összhangjában találták meg. Az európai festészet egyetemes formanyelve ekkor lesz a geometriai alapú centrális perspektíva. Az irodalom éppúgy emberközpontú, mint az képzőművészet. A kor felfogása szerint a vezető mûfajok az eposz és a dráma voltak.
Festők: Leonardo, Tinntoretto, Michelangelo, Bellini, Tiziáno
Zeneszerzők: Josquin de Prês, Palestrina, Orlando de Lasto, Bakfart Bálint.
|