allegória (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. irodalom hosszabb gondolatsoron, esetleg egész művön keresztülvitt, mozzanatról mozzanatra megvilágított metafora, ill. megszemélyesítés valamely gondolatnak, eszmének stb. érzékletes formában való kifejezésére
2. művészetek erkölcsi eszmének, elvont fogalomnak megszemélyesítése vagy érzékelhető képben való ábrázolása

barokk (portugál)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
művészetek a reneszánsz stílust követő művészeti irányzat és stílus 1600-1750 között; lendületes mozgalmasság, gazdag pompa és ünnepélyesség, gyakran cikornyás és dagályos ábrázolásmód jellemzik

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Művelődéstörténeti korszak és a benne uralkodó stílusirányzat. Az eredeti gúnynévként használt fogalom a megelőző reneszánsz és a kortársi-követő klasszicizmus szemszögéből nézve bizarr, különleges, nem művészi törekvéseket jelölte. A felbomló, átalakuló reneszánsz stílus változik barokká, először és legszembetűnőbben az építészetben és a képzőművészetben. A barokk jellegzetességei is e területeken ragadhatók meg legszemléletesebben. H. Wölfflin elemzése szerint a reneszánsz és a barokk lényege a következő ellentétpárokkal ragadható meg: a vonalszerűségét felváltja a festőiség, a körvonalak elmosása, a fény- és árnyékhatások ellentéte. A felületi helyett az ábrázolás mélységébe nyúló, tehát nem síkbeli, hanem térbeli, a teret érzékelteti a festmény, a templomi mennyezetfreskó is. A zárt formát, a kompozíciót a nyitott, a végtelenbe hullámzó forma, a kompozícióban az egymás mellé rendeltséget az alárendeltség váltja fel. A kompozíciónak mindig középpontja van. Az egyetlen pillantással áttekinthető kompozíciót a többszörös összetettség, több nézőpont szükségessége, a kavargásban elrejtett szerkezeti kapcsolat váltja fel. Bármennyi is a változás, az ellentét, a barokk nemcsak megtagadása a reneszánsznak, hanem folytatása is. A reformáció a reneszánsz szellemét, emberközpontúságát ültette át a keresztény vallásra. A barokk is emberközpontú, isteni alakjai emberként jelennek meg, örülnek, szenvednek. A mértékek ugyan gigantikusak és a végtelenbe tágulnak, a túlvilágra, az isteni szférára utalnak, de a földi világ képe realisztikus, olykor szinte naturalista jellegű. Alapelv a pátosz, az ünnepélyesség, a hősiesség, ugyanakkor egyre erőteljesebb a polgári világnak az ábrázolása. A barokknak van egy teljesebb körű változata a katolikus országokban (Itália, Spanyolország, Dél- Németország, Habsburg Birodalom, Dél-Amerika), és van egy feltételesebb barokk, a továbbélő reneszánsz, a klasszicizmus és a felvilágosodás eszméit és stílusjegyeit is hordozó változata elsősorban protestáns területen (Észak-Németország, Németalföld, Anglia). Ugyanakkor sok a keveredés egyetlen területen is (Franciaország, Magyarország, Erdély). Korstílusként a XVI. és a XVII. sz. fordulójától a XVIII. sz. közepéig meghatározó.
A barokk a maga céljait erőteljes dinamizmussal, a mozgás, az erőteljesség érzékeltetésével emeli ki, a formákat szinte mértéktelenné duzzasztja épületben, festményben, zenei és irodalmi műben egyaránt. Az egyes művészeti ágak egymást támogatják: a templom építészeti, képzőművészeti, festészeti és szobrászati, sőt iparművészeti egység, a misék, oratóriumok és egyéb alkotások a zenét és az irodalmat, sőt az előadóművészetet is behozzák a falak közé (ének, zene, színészet). A halál, az utolsó ítélet távlatait rendre az alig rendezhető életöröm, az érzékiség, az erotika keresztezi - olykor még a szentek ábrázolásában is.
A barokk irodalom szereti a mértéktelenséget, a képszerű - allegorikus és szimbolikus - ábrázolást, a mulandó és az örökkévaló, a látszat és a lényeg ellentétességét. Nemcsak a hősiességet, hanem a testiséget, az érzékiséget, pompát, a játékot is megjeleníti. A művek szerkezete gyakorta laza, széteső, kihagyásos.
Esztétikai elvei szerint nem valami egyénien újat kíván létrehozni, hanem az antik és más klasszikus minták és témák alapján akarja az ismertet újszerűen, még szebben kifejezni. Arisztotelész és Horatius elveit követve a költészet célja a tanítás és a gyönyörködtetés egysége, de ezen belül a barokkban az arány az utóbbi javára billen át. A gyönyörködtető funkció túlhajtását esztétikai hedonizmusnak szokták nevezni: ennek lényege a formai elemek kiemelése, a különleges kifejezésmód, a keresett és bonyolult stílus, amelyet csak a hozzáértő kevesek élvezhetnek. A barokk kedveli a retorikus stílust, a túlbonyolított körmondatokat. Az antik műfajelmélet követője, csak a verses műfajokat tekinti igazinak, az eposzt és a tragédiát értékeli legmagasabbra. Az eposzok közül Tasso (Megszabadított Jeruzsálem), Zrínyi Miklós (Szigeti veszedelem, Milton (Az elveszett paradicsom) művei a legjelentősebbek, a drámaszerzők közül Corneille, Calderon, a költők közül L. de Gongora, Donne.
A magyar irodalomban a barokk az európaival nagyjából egy időben jelenik meg, s a XVII. sz. legelejétől a XVIII. sz. második feléig meghatározó. Hagyományosan 1772-vel szokás jelölni a felvilágosodás korának kezdetét, így ez jelenti a barokk kormeghatározó voltának végét. Ugyanakkor még sokáig jelen van. A magyar barokk legnagyobb alakjai Pázmány Péter, Zrínyi Miklós, Gyöngyösi István, Bethlen Miklós. Rákóczi Ferenc, Mikes Kelemen. A kor jelentős műfaja az emlékirat, sajátos alkotáscsoportja a kuruc költészet.

deizmus (latin elemekből)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
filozófia a természet és a társadalom életét irányító, abba beleavatkozó, személyes isten létezését tagadó, őt csak a világ első okának elismerő felfogás

dekadencia (francia)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. hanyatlás, visszaesés
2. kulturális bomlás, hanyatlás; ennek irodalmi vagy művészeti megnyilvánulása
3. irodalom, történelem a hanyatlás kora

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Társadalmi életben történetfilozófiai szemléletmódból következő fogalom. Kiindulópontja, hogy a különböző kultúrák, társadalmi formációk kibontakoznak, csúcspontra jutnak, majd hanyatlásnak indulnak, azaz dekadenssé válnak. Először az ókori görög és római történelemmel kapcsolatban figyelték meg a felvilágosodás korában e tendenciákat. Művészeti irodalmi értelemben legáltalánosabban a leírt történelmi sajátosságok alapján a hanyatló korok művészetét tekintik egyes törekvések dekadensnek. Erre hajlott a marxizmus is, mondván, hogy a történelem osztálytársadalmak története, s a hanyatló osztálynak a művészete is csak hanyatló lehet. Nyilvánvaló azonban, hogy a művészet általában nem közvetlenül osztályjellegű, s az is, hogy a hanyatló kor művészete is létrehozhat kimagasló értékeket. E felfogás, pl. a barokkot egészében hanyatló jellegűnek tekinti, holott az egyetemesen fontos, értékes korstílus, amely kiiktathatatlan a fejlődés (és nem hanyatlás) történetből .A fogalom korhoz kötötten is használatos: a XIX. Sz. közepén induló és kb. az első vh.-ig tartó évtizedekben a pozitivista fejlődéseszményekkel szembehelyezkedő, a polgári eszményeknek meg nem felelő polgári társadalmat illúziótlanul szemlélő, belőle menekülő magatartásformák összefoglaló megnevezéseként. Elsősorban a francia költészet (Baudelaire, Verlaine stb.) szemléletmódjaként terjedt el, s hatott nálunk is (Ady Endre, a nyugatosok). Igen fontos, hogy e fogalomban - a korábbi gyakorlattal ellentétben - ne lássunk eleve negatív értékítéletet.

drámai költemény

Irodalmi fogalmak kisszótára:
A klasszikus tragédiával rokon , filozófiai eszméket a középpontba állítódrámai mű , amely általában nem előadásra, hanem olvasásra készül. A drámaisággal így a költőiség , a cselekményességgel a gondolatiság egyenrangúvá válhat , sőt az utóbbi el is nyomhatja az előbbit A legalapvetőbb történelem-és létfilozófiai kérdésekkel néz szembe, ennek kifejtéséhez vallási, mítoszi szellemlényeket is szerepeltet. Néhány, de jelentős ilyen mű keletkezett a XIX. sz.-ban, a klasszikus tragédia felbomlásakor. Az alkotók részben a történelmi drámától, részben a drámai költeménytől várták-remélték a klasszikus tragédia katarzis-élményét. Az ide sorolható közismert alkotások Byron: Manfred, Kain; Shelley: A megszabadított Prometheus; Goethe: Faust; Ibsen: Peer Gynt; Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde; Madách Imre: Az ember tragédiája.

ecloga (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
pásztori tárgyú, rendszerint párbeszédes formában írt költemény

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Vergilius pásztorkölteményeihez hasonló versek elnevezése. A latin irodalomban Vergilius honosította meg, a görögöknél Theokritosz óta jól ismert pásztori (bukolikus) verseket jelent. Ilyen verseiből állította össze Bucolica c. válogatását, szemelvénygyűjteményét. Mivel a válogatását, a szemelvényeket görögül eklogának mondták, Vergilius válogatása után így kezdték nevezni az ő pásztori verseihez hasonló költeményeket. E versek dialogikus formában szólalnak meg, s pásztori környezetben megjelenő alakjai többnyire allegorikus figurák. Később s a nemzeti irodalmakban sokféle változata alakult ki, olykor a dialógusforma is elmaradt belőle. A magyar irodalomban ritkán fordul elő, igazán jelentőssé Radnóti Miklós költészetében vált.

elégia (görög-latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. irodalom bánatos alaphangú, többnyire bölcselkedő hangulatú költemény
2. irodalom a görög költészetben mindenfajta disztichonban írt költemény neve
3. zene a romantikus zenében: szomorkás hangulatú mű; gyászdal

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Népköltészeti eredetű líroepikus műfaj. Első emlékei az i.e. VII. sz.-ból maradtak fenn. Versformája kezdettől a disztichon. Témája sokféle lehetett, de mindig jellemző az epikus igény és a költői személyesség egyidejűsége. A későbbi századokban kezd elkülönülni a líraibb és az epikusabb típus. Híres elégia költők: Türtaiosz, Arkhilokhosz, Mimnerosz, Kalimakhosz; a rómaiaknál:Catullus, Tibullus, Propertius. Az újkorban elégikus magatartást kifejező költői műfaj. A reneszánsz még az antik elégiákat újította fel, s a fogalom vegyes használata után Schiller elmélete tette egyértelművé a jelentéskört. Eszerint háromféle alapvető magatartás van: az elégikus, az idillikus és a szatirikus. Az első akkor jelentkezik, ha valóság és az ideálok nem találhatók meg a valóságban, s ezért a költő rezignáltan, elégikusan szólal meg. Az idillnél viszont az ideál megvalósultként, létezőként mutatkozik meg a műben, amelyet az öröm, a harmóniavágy hat át. A szatirikus magatartás esetében pedig a valóság és az ideál szakadékszerű távolsága határozza meg a művet. Ez a fogalom lírai műveket jelöl, bár van olyan elmélet, amelyik ezt is epikolírikus műfajnak tekinti (az ókori kínai elégia valóban ilyen jellegéből kiindulva). Az ókori elégia sokféleségből következik, hogy abban is megjelenhetett már a modern értelmezésű elégikus magatartás jelentésköre, amely így az eurázsiai irodalmakban kezdettől jelen van meghatározó v. részelemként. Az újkor jelentős elégia költői: Puskin, Victor Hugo, Keats. A magyar irodalomban Janus Pannonius az első elégiaköltő, s Csokonaitól Arany Jánoson és Tóth Árpádon, József Attilán át a jelenig hosszan sorolhatók a példák.

epigon (görög-latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. az elődök nagyságáig felemelkedni képtelen, csak a hagyományokat folytató tehetségtelen utód
2. irodalom, művészet egy nagy alkotó egyéniségnek eredeti tehetség híján lévő szolgai utánzója

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Valamely jelentősebb alkotó vagy irányzat eredetiség nélküli követője, önálló mondanivaló, formakincs nélküli szerző. Az epigonizmus ténye sokszor csak az utókor számára válik nyilvánvalóvá, az epigonszerző ugyanis nem tehetség nélküli, nem dilettáns, hanem az irodalmi élet nélkülözhetetlen résztvevője. Vannak korszakok, amelyekre különösen rányomja bélyegét az epigonizmus. A magyar irodalomban ilyen volt a Petőfi- és Arany- követők népes raja a nyugatosok elismeréséig, gyakorlatilag az első vh.-ig.

epigramma (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. irodalom gondolati tartalmat rövid, csattanós formában kifejező, rendszerint disztichonban írt költemény
2. az ókorban síremlékekre, emlékművekre és fogadalmi tárgyakra vésett rövid verses felirat
Irodalmi fogalmak kisszótára:
Költői műfaj. Az ókori görög költészetben alakult ki a halottakat jellemző, a varázsige (jóakaratú v. ellenséges) gyanánt használt mondásokból. Ez a varázsige vált felirattá, kőbe vésve a síremléken. A legrégibb ilyen emlékek az i.e.VII. sz.-ból maradtak fenn, versformájuk többnyire disztichon. A varázsigének tömörnek és találónak kellett lennie, ezt szolgálta az ellentétekkel v. ellenpárokkal való jellemzés, s ez a görög epigramma legszembeötlőbb vonása (Szimónidész, Anakreón, Aszklépiadész). A római költészetben válik szatirikussá a műfaj, amelynek legjelesebb mesterei Catullus és Martialis, aki a világirodalom leghíresebb epigrammaköltője. Az újkori írók is kedvelik, különösen a felvilágosodás korában (Voltaire, Rousseau, Lessing, Herder, Goethe, Schiller, Kazinczy, Kölcsey). Lessing meghatározása szerint az epigramma csak valamely tény (tárgy) és a hozzá kapcsolódó szellemes megjegyzés egységében jöhet létre, így a műnek két része van: az expozíció (előtag) és a klauzula (utótag), a kapcsolatuk gyakran ellentétes. Bajza József a célpontot és az afelé való haladást tartotta a legfőbb irodalmi vonásnak. A magyar irodalomban a műfaj első, nemzetközileg is kiemelkedő alkotója Janus Pannonius (Pannonia dícsérete). A felvilágosodás korában Kazinczy Ferenc (Tövisek és virágok c. kötet), a reformkorban Kölcsey Ferenc (Huszt, Emléklapra), Vörösmarty Mihály (Pázmán, Magyarország címere, A Guttenberg albumba).

eposz (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
irodalom
1. hősköltemény
2 nagy terjedelmű epikus költői mű

evangélium (görög-latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
vallás
1. az újszövetségi szentírásnak Jézus életével foglalkozó négy könyve, az evangelisták műve (jelentése: örömhír, jóhír)
2. a misében ebből a műből felolvasott részlet

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Ókeresztény bibliai irodalmi műfaj. A "jó hír" a Messiás eljövetele; az evangéliumok Jézus életét, tetteit beszélik el, tanításaival ismertetnek meg. Csodás életrajzok, amelyek több műfaj felhasználásával jöttek létre. A legtöbb görög nyelven készült. A keresztény egyház a II.sz.-ban négyet választott ki hitelesnek, azaz kanonizálta Máté, Márk, Lukács és János apostolok evangéliumait. A többi kánonon kívülinek, apokrifnak minősült, s ezekből csak igen rövid részletek maradtak fenn. Az evangéliumok az Újszövetség első könyvei. Hatásuk a keresztény világ kultúráiban máig meghatározó, így az irodalomban is.

felvilágosodás

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Művelődéstörténeti korszak s annak szellemi mozgalma. Célja a polgári társadalom megteremtése. A XVII.sz. egészét áthatja, de a különböző fejlettségű európai nemzeteknél jóval később is jelentkezhet, mint az 1700-as évek kezdete, s mélyen átnyúlhat a XIX. sz.-ban is. A legfejlettebb polgárságú, már polgári forradalmak utáni Angliából és Hollandiából indult el, legteljesebb kibontakozása Franciao.-ban következett be, a filozófiában és a szépirodalomban pedig Németo.-ban. kiindulópontja az emberi ész és annak képessége a szabad vizsgálódásra. Ezt az eszmekört a reneszánsz fejtette ki először, s a későbbi természettudományos és filozófiai eredmények (Bacon, Newton, Descartes, Locke) tovább mélyítették. A descartes-i "Gondolkodom tehát vagyok" tételét vallva s továbbfejlesztve Kant megfogalmazása szerint a felvilágosodás lényege az, hogy az ember visszanyerje az önálló gondolkodás képességét, hogy merjen a maga értelmére támaszkodni. Az autonóm emberi ész a természet és a társadalom minden jelenségét megismerheti és kritikával szemlélheti, s a társadalomban csak azt fogadja el ésszerűnek, ami az értelem számára is annak bizonyul. Így mind élesebb a felvilágosodás híveinek vitája a vallással, az egyházzal, a létező társadalmi renddel, törvényekkel. Vitáikban a tolerancia elvét hirdették, s minden jelenséget erkölcsileg is megítéltek. Az etika legfontosabb követelményét az emberiesség és a közösség javára való munkálkodásban látták (Voltaire). A racionális ész felismeréseit meg kell osztani a közzel, így a felvilágosodásnak lényege a felvilágosítás is. Ezért is fordul figyelmük a nevelés felé. A polgárság követeléseit, mint általános emberi jogokat fogalmazta meg, s a forradalmakban ilyenekként szentesítette. A piacgazdaság érvényesüléséhez a merev rendi hierarchia eltörlése volt szükséges, új társadalmi szerződés megkötése az egyenlőség, a tolerancia, a szabadság és a tulajdon alapján. A-képviselői általában nem forradalmárok, hanem reformerek voltak, eszméik érvényesítésének igénye azonban logikusan vezetett az 1789-es nagy francia forradalomhoz.
A felvilágosodásnak kiváló eszköze az irodalom, a szépen és vonzó olvasmányként megformált szöveg. A felvilágosodásban igen nagy az irodalom szerepe: filozófiai, társadalom-, sőt természettudományos ismereteket képes széles körben megismertetni és elfogadtatni. A racionalizmus igénye és a szépen megformáltság követelménye is érthetővé teszi, hogy a felvilágosodásnak legállandóbb - bár korántsem egyetlen - stílusáramlata a klasszicizmus. Mellette tovább él, ha részleges érvénnyel is, a barokk, kibontakozik átmeneti stílusként a rokokó, a XVIII. sz. második felében pedig fellép a felvilágosodás eszméinek megfelelő másik nagy stílusáramlat, a szentimentalizmus. Az ész uralma mellett az emberi személyiség érzéki ésérzelmi életére is ráirányítja a figyelmet, az angol filozófiai szenzualizmusra építve.
A felvilágosodás kora teremtette meg a modern irodalmat és irodalmi életet, noha az addigi formák is még egyszer felvirágoznak a klasszicizmusban (eposz, tragédia, epigramma, didaktikus irodalom). A verses formák ekkor kezdenek kiszorulni az epikából és a drámából, egyértelműbbé téve a műnemek hármasságát. A szélesedő tudományos ismeretek tágítják az irodalom lehetséges témaköreit, s növelik azok tényanyagát. A görögökben, a civilizálatlan vademberekben és a gyermekekben fedezték fel az ideált: a romlatlan, ésszerűen nevelhető embert (pl. Rousseau). A francia felvilágosodás, nyelv és életstílus, majd a forradalom Európa-szerte elementáris hatású. A korszak végén Goethe megalkotta a világirodalom fogalmát is, mintegy igazolva ezzel e fejlődést.
A korszak szellemi-irodalmi életében válnak általánossá a folyóiratok és az újságok. Nagy a szerepe az irodalmi szalonoknak és a kávéházaknak, az enciklopédiáknak, ismerettáraknak, szótáraknak. Jelentős irodalmi viták zajlanak. Az olvasóközönség rohamos mértékben kiszélesedik, megindul a kulturális tömegtermelés, megkezdődik a magas és a tömegkultúra, a művészi és a szórakoztató irodalom szétválása. Az író-lét foglalkozássá kezd válni. Az irodalmi élet - az egyházi cenzúra ellenére - döntően járult hozzá az önálló gondolkodás, közvélemény megszületéséhez és a demokratizálódáshoz. A felvilágosodás korának legjelentősebb alkotói Daniel Defoe, Jonathan Swift, Henry Fielding, Lawrence Sterne (Anglia), Voltaire, Denise Diderot, Jean- Jacques Rousseau (Franciao.), Gotthold Ephraim Lessing , Johann Gottfried Herder, Johann Wolfgang Goethe, Friedrich Schiller, Johann Christian Hölderlin(Németo.).
A felvilágosodás eszméi Magyarországra a XVIII: sz. közepén jutottak e, s hatásuk a szellemi-irodalmi életben először a bécsi testőrírók körében fejtették ki. A felvilágosodás hazai kezdő dátuma egyezményesen Bessenyei György Ágis tragédiája c. művének megjelenése: 1772. A korszak első nagyobb szakasza a jakobinus mozgalom vérbefojtásáig (1795) tart, a második a romantika határozott megjelenéséig, a reformkor kezdetéig (1825). A korszak rendkívül nagy jelentőségű a hazai művelődéstörténet, sőt nemzeti lét szempontjából is: a szerves irodalmi élet, az ehhez szükségesintézmények és mindenekelőtt a mindenre alkalmas szintűvé fejlesztett anyanyelv előfeltétele volt a modern polgári nemzetté formálódásnak. Nálunk is a klasszicizmus és a szentimentalizmus a korszak két legfontosabb stílusirányzata, de mellette jelen van a kései barokk és a rokokó. Legjelentősebb képviselői Bessenyei György, Batsányi János, Kármán József, Kazinczy Ferenc, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, továbbá Virág Benedek, Dayka Gábor, Szentjóbi Szabó László, Verseghy Ferenc, Kisfaludy Sándor.

filiszteusok (héber-latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
történelem
Palesztina lakói az i.e. I. évezredben

haláltánc

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Késő középkori eredetű, allegorikus műfaj. A költészetben, a képzőművészetben és a színjátszásban egyaránt előfordult. Azt a rémületet fejezte ki, amely a korabeli emberekben - különösen a városi lakosságban - a halál gondolatára, látványára ébredt. Versben, fametszetben, templomfali ábrázoláson a halál rendszerint csontváz formájában táncba viszi, majd sírba kényszeríti a legkülönbözőbb társadalmi típusokat képviselő embereket. Forrását a középkori keresztény világkép megrendülésében, a pápaság elhúzódó válságában, a társadalmi ellentétek felszínre törésében s nem utolsósorban a pestisjárványok pusztításaiban kell keresnünk. A haláltánc-ábrázolások allegorikusan arra utalnak, hogy a halál előtt minden egyenlő. A műfaj Angliában, német földön is elterjedt, de kiindulópontja Franciao. volt (francia neve danse macabre). A reneszánsz, majd a barokk idején színre is vitték az allegória szereplőit. A haláltánc alapjául szolgáló látomásban egyébként bibliai, apokrif keresztény elemek, pogány hiedelmekkel és Keletről származó vallási motívumok keveredtek. (Az a népi hiedelem is előzmény volt, hogy a temetőben éjjel a halottak táncra kelnek, de hajnalhasadásig vissza kell feküdniük a sírba.) A téma történetében meghatározó szerepet töltött be a Halál diadalát ábrázoló pisai freskó és Hans Holbein 40 fametszete a XVI. sz. első feléből. Irodalmi feldolgozásaiban a motívum mögött gyakran a társadalmi egyenlőtlenségek leleplezésének vágya húzódik meg, s ebből fakad a leírás szatirikus, ironikus hangvétele is. A haláltánc igazi vándortéma, számos nemzet költészetében szóhoz jut, és egyetemes jelképként mind a mai napig eleven. Látványelemei és tanulságai fölbukkannak Francois Villon Testamentumában, Goethe Halottak tánca c. balladájában, Apollinaire A halottak háza c. versében. A magyar irodalomban haláltánc-éneknek tekinthető a XIV. sz.-i protestáns énekszerzők néhány műve (Heltai Gáspár, Batizi András); Arany János Bolond Istókjának első éneke is merít hagyományából, a Hídavatás pedig valósággal modern költői látomássá avatja. Madách Imre művében, Az ember tragédiájában a londoni szín befejezése szintén erre a tematikára épít, s a műfaj légköre áthatja Ady Endre nem egy Léda-versét is (Lédával a bálban), s föltűnik háborús lírájában is (E nagy tivornyán). A XIX. sz.-i európai zenében a haláltánc feldolgozásai a gregorián Dies irae énekéhez, az utolsó ítélet témájához nyúltak vissza (Liszt Ferenc).

históriás ének

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Verses, történeti tárgyú epikai műfaj. A magyar irodalomtörténetben a XVI.sz.-ban elterjedt, valamely országos jelentőségű eseményt feldolgozó, zenekísérettel előadott éneket jelent(pl. Tinódi Sebestyén: Egri históriának summája; Ilosvai Péter: Toldi Miklós históriája). A magyar históriás énekeket először Heltai Gáspár Cancionáléja gyűjtötte egybe (1574).

humanista (latin elemekből)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. történelem a reneszánsz kor tudósa; az antik műveltség kiváló ismerője, de egyben a humanizmus eszméinek harcos terjesztője
2. felvilágosodott, széles műveltségű, a társadalmi haladást támogató személy
3. tudomány a görög és latin nyelvek tudósa

klasszicizmus (latin elemekből)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. művészet az ókori görög és római elemek átvételével és szabad alkalmazásával monumentális hatásra, arányosságra, kiegyensúlyozottságra, nyugodt szépségre, fegyelmezettségre törekvő képzőművészeti irányzat; különösen a 17-18. sz.-ban
2. irodalom a görög-római műfaji és szerkezeti szabályokat követő, emlkedett tartalmú, formai tökélyre és nyelvi tisztaságra törekvő irányzat
3. zene a 18. sz. utolsó harmadában Bécsben kialakult, zárt formákra és tökéletes szerkezeti egységre törekvő zenei irányzat

metafora (görög-latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
irodalom, nyelvtan két fogalom (dolog) tartalmi hasonlóságán alapuló szókép (pl. az üveg nyaka, az idő rohan)

misztika, miszticizmus (görög-latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
hit a természetfelettiben, az isteniben, az érzékfelettiben; hit annak lehetőségében, hogy az ember közvetlenül érintkezhet a természetfeletti erőkkel

mitológia (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. hitregék (mítoszok) összessége, rendszere
2. az ezzel foglalkozó tudomány

monológ (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. irodalom a dráma olyan része, amelyben egyetlen szereplő érzelmeit, gondolatait mintegy önmagának feltárja
2. színház egyszemélyes, rendszerint vidám jelenet; magánszám
3. egy személynek önmagában folytatott hangos beszéde

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Szűkebb értelemben a színjátszásnak az az eljárása, amelynek révén egy szereplő a színpadon egyedül maradva v. más, jelen lévő szereplők válasza nélkül fogalmazza meg érzéseit, gondolatait. A monológ lehet hangosan elmondott belső beszéd, mely nem is tart számot feleletre, de lehet egy megvalósulatlan dialógus egyik fele, melyben a partner nem tud v. nem akar részt venni. Már a görög tragédiában feltűnik, különösen azzal a félig epikus céllal, hogy tudósítson valamely lényeges történés előzményeiről, körülményeiről, várható következményeiről. Gyakran a dráma elején, prológusként hangzik el. A tényközlő, tudósító monológot ebben a típusban, majd a commedia dell'arte közönségnek szóló, szintén a helyzet ismertetésére szorítkozó monológjaiban elmondhatta még bárki, esetleg stilizált, a darabon kívül álló személy is. Az angol és a francia dráma nagy korszakától fogva azonban a monológ rendszerint a főszereplő(k) kiváltsága. Shakespeare v. Racine darabjaiban ugyanis a monológ tartalma már fölébe emelkedik az egyes cselekvénymozzanatoknak, és inkább reflexív, önkifejező funkciót tölt be (pl. a Hamlet v. a Lear király bölcseleti irányú, összegző monológjai). Moliere Harpagonjának nagyjelenete, az eltűnt ládika keresése is a monológ formáját ölti: ennek érdekessége, hogy a beszélő nyíltan a közönséghez fordul benne, másik szereplő helyett a nézők válnak a beszéd címzettjeivé. A német romantika és a klasszicizmus drámairodalma egyaránt gyakran használja a monológot. Előfordul, hogy egy monológ a dráma döntő szerkezeti helyén nem is kapcsolódik a cselekménybe, hanem a mű egészének jelentését, világképét (v. ennek lényegi aspektusát) foglalja össze, mint az Éj monológja Vörösmarty Csongor és Tündéjében. A realista, majd különösen a naturalista dráma és színház nem kedvelte a monológot, minthogy ez kétségtelenül a valóságutánzás, a valószínűség ellenében hat, "kiszól" a darabból, a tükrözéssel szemben a művészi szerkesztő elvet juttatja érvényre. A XX. sz.-i dráma ismét alkalmazza, olykor kizárólagossá is teszi (monodráma). Tágabb értelemben monológnak, tehát magánbeszédnek, egyes szám első személyű, egyenes (nem idézett) beszédnek tekinthető a legtöbb lírai költemény, sőt némely epikai mű is (pl. Móricz: A boldog ember). A lírában a monológ nemcsak stilisztikai alapforma, hanem koronként strukturáló, sőt szemléleti elvvé is válik, a drámai jellemképzés eszközeit mozgósítja, így. pl. Robert Browning drámai monológjaiban.

motívum (latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. indítóok; erkölcsi indíték
2. irodalom alapgondolat, vezérlő eszme; olyan mozzanat, amelyre valamely mű v. műrészlet felépül
3. művészet rendszerint ismétlődő díszítő elem
4. zene valamilyen dallamnak v. zenei elgondolásnak jellemző, tovább már nem bontható legkisebb része

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Az összes művészeti ágban használatos fogalom. A mű kompozíciójának tematikai alapegységét, legkisebb jelentéshordozó elemét értjük rajta. Használata épp az irodalomtudományban a legbizonytalanabb, itt nem egyszer egybe is mosódott a nem kevésbé sokértelmű témával. Eleinte az ún. tárgytörténet tűzte ki céljául, hogy rendszeresen gyűjtsön olyan alaptémákat, melyek kisebb-nagyobb eltérésekkel felbukkannak számos nemzeti irodalomban, s gyökerük sokszor a mítoszra, a népművészetre, a kollektív eredetre nyúlik vissza. Ilyen alaptéma lehet a szerencsés, legkisebbik fiú, a testvérellenfelek harca, olyan személy, mint Julius Caesar v. Napóleon, szimbolikus tárgyak, mint a bőségszaru v. a Grál-kehely. A motívumnak ezt a tematikai felfogását egyes XX.sz.-i elméletírók kibővítették az emberi tudat elemi adottságaival, ősi élményeivel azonosították (otthon, tűz, víz, apa-fiú ellentét), ilyenformán az archetípus jelentésköréhez közelítették. A tematikai motívumelméletek is megegyeznek abban, hogy a motívum részt vesz a szöveg megszervezésében, szerkezetalakító szerepe van, hajlamos az ismétlődésre, visszatérésre, és rendszerint nagyobb motívumcsoportokban összegződik. (Pl. a vízmotívum Ady költészetében magában foglalhatja a legkülönbözőbb elnevezéseket, leírásokat, jelentései pedig a nagyság élményétől az egyetemességbe való utat találáson át a megifjulás, a megfiatalodás érzetéig ívelnek.) Mindezek a vonások a legtöbbször szimbólumépítő elemmé teszik, amit az is megerősít, hogy a motívum nem annyira anyagából és eredetéből, hanem éppen ismétlődéséből, helyzetéből és viszonylataiból meríti jelentését.
Az orosz formalisták kidolgozták a mű strukturális felfogását is. Szerintük a motívum mindenekelőtt az elbeszélő műalkotás legkisebb értelemhordozó egysége. Motívum lehet minden teljes mondat, amely statikus tulajdonságra v. dinamikus cselekvésre utal. Az elbeszélő folyamat szempontjából kötött motívum az, amely változásra utal és következményekkel jár a cselekményben; szabad motívum, amely nem része a cselekménynek, nem változtat meg valamely adott állapotot (pl. egy tájleírás).

naturalizmus (latin elemekből)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. irodalom, művészet a 19.század második felében keletkezett irodalmi és művészeti irányzat, amely a valóság fényképszerű ábrázolására törekszik, közben gyakran a részletekhez tapad és szem elől téveszti a lényeget
2. filozófia a társadalom fejlődését kizárólag természeti törvényekkel magyarázó elmélet

paradoxon (görög)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. látszólagos lehetetlenség, képtelenség, ellentmondás
2. filozófia két v. több olyan ítélet viszonya, amelynek nem egyidejűleg, ill. nem ugyanabban a vonatkozásban állnak egymással ellentmondásban, tehát csak látszólagosa zárják ki egymás igaz voltát
3. váratlan, a szokásostól elütő jelenség
4. a bevett nézetektől eltérő, látszólag képtelen, a valóságban azonban jól megalapozott vélemény
5. régies szellemes, elmés mondás

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Olyan állítás, amely képtelenségnek látszik, de alaposabb meggondolás után igaznak bizonyul. magyarázták bővített oximoronnak is: ettől az alakzattól és az antitézistől is elválasztja azonban épp az a vonás, hogy ellentmondásossága csak látszólagos, és - az oximorontól eltérően - nem a minősítő és a minősített szó, hanem az alany és az állítmány összeférhetetlensége képezi az alapját. Pl. Arisztotelész tétele: "Akinek sok barátja van , annak egy barátja sincs"- logikátlannak rémlik, mivel a második mondat ugyanazzal a szóval tagad egy összefüggést, amellyel az elsőt állította. Csakhogy a szavaknak több jelentésük van, a paradoxon arra kényszerít, hogy válogassunk közöttük: a rejtély, a képtelenség arra indít hogy megfejtsük a második mondatbeli barátság szót sajátos, szűkebb jelentését: annak egy igazi barátja nincs. Persze a jó paradoxon nem is egyirányú, hanem az első mondat "barát" szaváról is kiderülhet, hogy használata nem fedi a pontos jelentést, hanem a köznyelvi, elkoptatott barát fogalomra utal. Gyakori a paradoxon az erős érzelmeket közlő, pl. szerelmi v. vallásos , misztikus lírában: "Ha nem ejtesz fogságba, sosem leszek szabad" (John Donne:XIV. szent istenes szonett). A paradoxon még többrétű viszonylatokat is magába sűríthet, ezért pl.az amerikai újkritikusok az irónia és a feszültség mellett a líra elsőrendű sajátosságnak tartották a paradoxitást. József Attila így szól Istenhez: "hogy valljalak, tagadjalak, /segíts meg mindkét szükségemben." (Nem emel föl)
Az összetett mondatban nem csak a két alárendelt ige (valljalak, tagadjalak) mond ellent egymásnak, ráadásul mindenféle kötőelem nélkül, hanem a kérés (segíts meg) paradox ellentétbe is kerül mindkét ige tartamával, kivált a másodikéval. Lehet olyan hit és olyan válság, amelyben az Isten tagadáshoz is Isten segítsége kell paradoxon sugallja a paradoxon, összemérhetetlenül nagyobb kifejezőerővel, mint az értelmező kifejtés. Hasonló feszültségek rejlenek e két sorban: ,, Le vagyok győzve, (győzelem ha van) / de nincs, akinek megadjam magam. '' (József Attila: Le vagyok győzve )
Itt három jelentésegység ütközik meg egymással: a második, a zárójeles mondat kétségbe vonja az elsőt, a harmadik (a vers második sora ) mind a kettővel paradox viszonyba lép. A költői paradoxon egyszerre teljesíti a bonyolult benső tartalmak közlésének és az éles, tömör, tételszerű fogalmazásnak a köznapi tudat és nyelv számára összeegyeztethetetlen követelményeit.

pozitivizmus (francia, latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
filozófia a 19.században keletkezett filozófiai irányzat, amely szerint a tudomány feladata pusztán a jelenségek leírása és rendszerezése, nem pedig magyarázata, mivel érzékeink úgysem képesek a belső összefüggések, a törvényszerűségek megismerésére

prédikáció (latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. vallás egyházi peszéd, vallási szónoklat
2. bizalmas kioktatás

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Pap v. hivatásos prédikátor által mondott egyházi beszéd, mely templomi környezetben, élőszóban hangzik el, de terjesztik irásos formában is. Leginkább szent szövegek értelmezését szolgálja. Erkölcsi -tanítói jellegénél fogva gyakran él példázatokkal, népies fordulatokkal.
A keresztény Jézus igehirdetéséig, ill. Pál apostol leveleiig nyúlik vissza. A kereszténység államvallásá nyilvánításakor előtérbe került az egyházi tan oktatása, s az írásmagyarázó jelleget felváltotta a retorikai prédikáció. Szt. Ambrus a keleti retorikai formákat új tartalommal töltötte meg, Szt. Ágoston a nyugati kereszténység legnagyobb egyházi szónoka volt. A középkorban a nemzeti nyelvű prédikáció elősegítette a nemzeti nyelvű írásbeliség kialakulását. A reformáció vívmányaként a prédikáció az istentisztelet központi részévé vált. Luther prédikációi döntő hatással voltak a német irodalmi nyelv kialakulására. A felvilágosodás korában ezt a műfajt is az értelem elsődlegessége uralta.
A magyar irodalomban a prédikáció a barokk kor végéig irodalmi műfaj volt. A középkori prédikációk latin nyelven íródtak, de a szószékről többnyire magyarul tolmácsolták. Ily módon öröklődtek át a latin nyelvi fordulatok a magyar egyházi beszédbe. A legrégibb magyar nyelvű szövegemlék, a Halotti beszéd, egy latin nyelvű temetési prédikáció szabad átköltése. A magyar nyelvű kódexbe túlnyomórészt Temesvári Pelbárt prédikációi kerültek be szó szerinti vagy szabadabb fordításban. A prédikációban előforduló példák ,legendák a világi széppróza előzményeinek tekinthetők. A reformátorok a Biblia elhomályosítottnak ítélt eredeti értelmét igyekezték feltárni.

próféta (görög, latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. vallás az isteni akarat, szándék közvetítője; Isten kiválasztott embere
2. jós, látnok
3. ritkán használatos valamely tan megszállott hirdetője

realizmus (latin elemekből)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. filozófia, történelem középkori skolasztikus idealista filozófiai irányzat, amely szerint az általános fogalmak valóságosan léteznek és az egyes dolgokkal szemben elsődlegesek
2. irodalom, művészet a valóságot a maga teljességében, belső tartalmában ábrázolni és a legteljesebben megérteni kívánó irodalmi és művészeti irányzat; szűkebb értelemben: a valóságot a jelenségek formahű ábrázolásában is követő stílusirányzat
3. reális gondolkozásmód, valóságérzék

reformáció (latin)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
vallás, történelem a 16. századi Európában a katolikus egyház elleni harc köntösében jelentkező széleskörű, lényegében a hűbériség ellen irányuló társadalmi és ideológiai mozgalom; ennek talaján keletkezett a protestantizmus

reneszánsz (francia)

Idegen szavak és kifejezések szótára:
1. történelem a 15-16. századi Itáliában kezdődött társadalmi-politikai, de főleg irodalmi-művészeti mozgalom, amely a középkori lemondással szemben az élet szépségét, a természethez, az emberhez való visszatérést hirdette, és a fejlődő polgárság érdekeit tükrözte
2. építészet, művészet e korszak építészeti módja, amely a gót stílus helyébe lépve a görög-római építészet elemeit fejlesztette tovább
3. valaminek az újjáéledése, hosszú szünet után bekövetkező fellendülése

Irodalmi fogalmak kisszótára:
Jelentős művelődéstörténeti korszak és korstílus a XIV. sz. közepétől a XVI. sz. közepéig. Korszakolása vitatott, megjelenése, lefolyása országonként változó. Kiindulási helye Itália. A XIV. sz.- ban lezajló gazdasági-társadalmi folyamatok (technikai felfedezések, ipari és kereskedelmi fellendülés, városok fejlődése, polgárság kialakulása) a világibb kultúra megerősödését hozta magával. Az új szellemiség visszafordult a középkor előtti antikvitás értékeihez (az itáliaiak saját történelmi múltjukhoz):
ezek felújítására és igazi megismerésére törekedve indult meg az antik világ műemlékeinek feltárása, a skolasztika által elhanyagolt antik szerzők munkáinak felkutatása. Ilyen értelemben vált e kor az antik kultúra újjászületésévé. A reneszánsz műveltség központjai a fejedelmi, királyi udvarok voltak - s a fejedelmek (Velencében a dózsék) és a gazdag polgárok szívesen vállaltak mecénási tevékenységet. Még a pápai trónra is humanista egyházfők (V. Miklós, II. Gyula, X. Leó) kerültek.
A korszak ideológiája a humanizmus. Jellemzője a emberközpontúság, a szépségkultusz, a teljes emberi kibontakozás igénye, a földi boldogság, a szerelem, a barátság, a család középpontba kerülése. A kifejezés idővel a kor egész eszmerendszerének összefoglaló elnevezésé vált.
A reneszánsz először a képzőművészetekben (Giotto Di Bondone, Raffaello Santi, Leonardo da Vinci, Michelangelo, Albrecht Dürer) remekműveiben jelentkezett. A reneszánsz irodalom kiemelkedő alakjai Dante, Petrarca, Boccaccio, Erasmus, Rabelais, Montalgne, Thomas Morus. Műveikben arányosság, világosság, harmónia csodálható; verselésük, mondatszerkesztésük pontos, kiegyensúlyozott. A latin nyelvű irodalmi hagyományok kutatásából idővel kiemelkedett az ókeresztény írások és a Biblia tudós vizsgálata, az eredeti szövegek felkutatása és fordítása, amelyek a könyvnyomtatás feltalálása révén széles körben publikussá váltak. Központi kategória lett az arányosság, eszmény a valósággal harmonizáló ideális szépség, a rész és egész összeillő viszonya. A képek, metaforák, hasonlatok elemeinek alapja az emberrel összhangban lévő természet; szívesen élnek az aranymetszés arányaival.
Magyarországon a reneszánsz Hunyadi Mátyás trónra kerülése után jelenik meg. A király itáliai kapcsolatai (Nápoly, Firenze, Velence) révén számos humanista tudóst hívott meg udvarába; ő maga is törekedett a széles körű európai műveltségre. Könyvtára - a Bibliotheca Corvina - és annak kódexei, a corvinák Európa szerte híresek voltak. A magyar humanizmus kiemelkedő alakjai a latinul verselő Vitéz János és Janus Pannonius.