Adminisztrátor: ha a fôispán valamilyen okból nem tudta hivatalát betölteni, a király fôispáni helytartót nevezett ki, akit a közéletben ~nak neveztek. A reformkorban a rendszerint konzervatív politikai beállítottságú ~ok feladata volt a vármegyei közgyűlést úgy befolyásolni, hogy az kormányt támogató követeket küldjön a rendi országgyűlésre.
Agilis: az a jobbágy, aki nemes lányt vett feleségül, vagy paraszt apától és nobilis anyától született.
Andreanum: II. Endre erdélyi szászoknak adott kiváltságlevele.
Armalista: nemes, aki csak címert és nemesi levelet (armálist) kapott, adománybirtokot azonban nem.
Artikuláris helyek: azok a magyarországi helységek, melyekre az 1681 : 26. tc. (artikulus) a protestánsok vallásgyakorlatát korlátozta.
Aulikus: a bécsi udvar konzervatív politikáját támogató személy; általában udvarhű személy vagy magatartás.
Bach-huszár: a neoabszolutizmus korában (1850–59) Magyarországra helyezett császárhű hivatalnokok gúnyneve. (Olyan zsinóros egyenruhát viseltek, mint amilyen a magyar huszáratilla volt.)
Banalitás: földesúri jövedék. A földesúr kizárólagos joga malom, szôlôprés, kenyérsütô kemence stb. üzemeltetésére, és a jobbágyok kötelezettsége, hogy megszabott díjért ezeket használják.
Bandérium: nagy hűbérurak saját, elsôsorban lovasokból álló hadserege, melynek létszámát a birtok nagysága alapján állapították meg.
Céh: az ugyanazon iparággal foglalkozó iparosok érdekvédelmi szervezete a középkori városokban. Célja a piac és nyersanyag biztosítása, a minôség ellenôrzése és a verseny kizárása.
Centralisták: a reformkor utolsó évtizedében az országgyűlési ellenzék azon tagjai, akik a vármegyei önkormányzat helyett erôs, egységes, központosított (centralizált) közigazgatást kívántak bevezetni.
Császár míve: a török hódítók számára végzett ingyenes állami közmunka, többnyire várépítési, fuvarozási robot 16–17. századi népi elnevezése.
Delegáció: az 1867. évi kiegyezési törvény értelmében az osztrák és a magyar parlament tagjaiból a közös ügyek – külügy, hadügy és a két tárcát érintô pénzügy – ellenôrzésére és költségvetésük megszavazására kiküldött 60–60 tagú országgyűlési bizottság.
Dézsma: az I. István törvényében megszabott decima: a termés tizedrésze, amit eleinte természetben, majd pénzben kellett az egyháznak beszolgáltatni.
Dualizmus: államszövetség, mely két egyenjogú, önálló állam kapcsolatán nyugszik, ahol az államfô személye közös. A kiegyezés a Habsburg Birodalmat dualista alapon szervezte újjá. Eszerint az egységes birodalmat alkotó két államból álló Osztrák–Magyar Monarchiát a közös ügyek: a hadügy, a külügy s az ezek fedezésére szolgáló pénzügy köti össze. A ~ két részének kapcsolatát szövetségesi viszonyként is értékelhetjük.
Dukátus: a királyi hatalomnak, illetve az ország területének sajátos megosztása az Árpád-kori Magyarországon: a király valamely közeli rokonának (testvérének stb.), a duxnak átengedte felségterülete bizonyos (többnyire egyharmad) részét, s ott a herceg királyi jogokat gyakorolt. A ~ e formáját Kálmán király szüntette meg (1105).
Dzsentri: Magyarországon a ~ elnevezés a nemes fogalmat váltotta fel, s az 1870–80-as években terjedt el. Egyes vélemények szerint a ~ azonos az “úri középosztály" korabeli kategóriájával, más kutatók szerint csak az elszegényedett és feltétlenül magyar nemesi eredetű réteget foglalta magában.
Familiaritás: a hűbéri viszony lazább, magyarországi változata.
Fiscalitas: háramlási jog. A királyi kincstárnak az a joga, hogy a nemesi birtok a királlyal szemben elkövetett hűtlenség vagy az egyenes, illetve oldalági utódok kihalása esetén reá száll. A kincstárra háramlott jószágok rendszerint újabb birtokadományok alapjául szolgáltak.
Fôkegyúri jog: a magyar uralkodóknak az a joga, hogy maguk nevezzék ki a ország püspökeit s egyéb magas egyházi méltóságait.
Geréb: a 12. században telepítésvezetô az erdélyi szászoknál, aki öröklôdô jogot szerzett a bírói, közigazgatási és katonai vezetô szerepre, majd a 13. század elejétôl kezdôdôen fôura lett egyes szász falvaknak.
Gyula: a hadsereg fôparancsnoka, a fegyveres hatalom birtokosa a honfoglalás elôtti magyarságnál; a kende mellett vagy után a második legfontosabb személyiség.
Hajdúk: a 15. század végétôl, a szarvasmarha-kivitel fejlôdésével kialakult marhapásztor, fegyveres állathajtó szabad paraszti réteg.
Hercegprímás: a mindenkori esztergomi érsek címe 1715-tôl.
Hiteles hely: az Aranybulla elsô megerôsítésétôl (1231) csak káptalanok és konventek jogosultak oklevelek kiállítására. Közjegyzôi szerepük 1874-ben szűnt meg.
Honorácior: nem nemesi származású, de értelmiségi foglalkozása révén a jobbágynál kedvezôbb helyzetben lévô személy (ügyvéd, orvos, mérnök stb) a 18. század második és a 19. század elsô felében.
Hospes: más helyrôl érkezett telepes jövevény neve a középkorban.
Internálás: közigazgatási eljárás, amellyel az államra közbiztonsági vagy politikai okokból veszélyes állampolgárokat környezetükbôl eltávolítják és zárt helyekre, táborokba gyűjtik, illetve rendôrhatósági ôrizetben tartják.
Kamara haszna: a pénzverés, pénzkibocsátás haszna. A királyi felségjogból származó bevételek közül az Árpád-korban a legfontosabb bevétel volt. A ~ abból keletkezett, hogy a királyok a 11. század közepétôl állandóan csökkentették a pénz ezüsttartalmát, miközben névleges értékét megtartották. A pénzérméket II. András korától már évente kivonták a forgalomból, s az új pénzek beváltásakor a rosszabb pénzért beváltási illetéket is fizettettek.
Kancellária: az írásbeliség elterjesztésével az oklevelek kiállítására és pecsételésére III. Béla idején kialakult fôhivatal. Idôvel a legfontosabb államügyeket intézô királyi hivatal lett. A Habsburg királyok alatt a magyar királyi kancellária Bécsben működött.
Kenéz: Erdélyben a román telepes község elöljárója.
Kuriális jobbágy: földesúri majorságban lakó föld nélküli jobbágy.
Kuriális nemesek: a kisnemesség alsó csoportja, akiknek csak egy teleknyi földjük volt, s nem rendelkeztek jobbágyokkal. Telkük viszont szabad nemesi föld, így adómentes volt. Életmódjuk a telkes jobbágyokéhoz hasonlított.
Kvóta: arányos rész, hányad. Az Osztrák–Magyar Monarchiában Magyarország hozzájárulásának aránya a közös ügyek költségeihez.
Mágnás: a földbirtokos arisztokrácia tagjainak (a báróknak, grófoknak, hercegeknek) és a legfôbb országos és egyházi méltóságoknak a neve.
Mameluk: 1867 után a vakon engedelmeskedô kormánypárti képviselôk gúnyneve.
Millennium: ezredév, ezeréves évforduló, ezredévi ünnep. A magyar honfoglalásnak 1896-ban ünnepelt ezredik évfordulója.
Nádor, nádorispán, palatinus: a király után a legnagyobb országos méltóság a középkori Magyarországon, a királynak távollétében helytartója, a nemesi felkelés vezetôje.
Nemesi felkelés: eredetileg (az Aranybullában) a királyi szerviensek hadkötelezettsége, ha ellenséges sereg tör az országra. Az ellenséget tartoztak a határon túl is üldözni, de külföldi hadjáratra nem voltak kötelezhetôk. A nemesek a hadkötelezettségre hivatkozva ôrizték meg adómentességüket 1848-ig, bár Hunyadi Mátyás korában a ~ teljesen háttérbe szorult, s középkori szerepét késôbb sem nyerte vissza.
Nemesi privilégiumok: az 1222-es Aranybullától kezdve országos törvényekben is megfogalmazott elôjogok, melyek minden nemes embert megillettek. Ezeket a Hármaskönyv foglalta össze: 1. A nemes idézés és törvényes ítélet nélkül nem tartóztatható le; kivételt képez, ha szándékos gyilkosság, gyújtogatás, lopás, rablás, nemi erôszak elkövetésén tetten érik. 2. Csak a király hatalma alatt áll, így fölötte csak ô, illetve képében a nagybírák, elsô fokon pedig saját nemesi vármegyei törvényszéke ítélkezhet. 3. “Mindennemű jobbágyi szolgálat, adakozás alól, rovás és egyéb adó, vám és harmincad fizetésétôl mindörökre teljesen mentesek és ki vannak véve, csupán az ország védelmére tartoznak katonáskodni." 4. Ellenállási joguk van a rendi alkotmányt megszegô uralkodóval szemben. Ezekhez az ún. sarkalatos ~hoz járult a törvényhozási jog a rendi országgyűlésen és a nemesi birtokjog.
Nemesi vármegye: a nemesek területi önkormányzati szervezete a rendiség korában.
Numerus Clausus: “zárt szám", 1920-as törvény, amely nemzetiségi és faji megkülönböztetés alapján szabja meg az egyetemekre felvehetôk számát.
Ôsiség: az örökölt nemesi birtok nemzetiségen belüli öröklését biztosító szokásjog, majd törvény a rendiség korában. Korlátozta a királyi háramlási jogot, egyúttal lehetetlenné tette a nemesi földeknek a nemzetségtagok hozzájárulása nélküli elidegenítését.
Partium, Részek: a középkori Erdélyhez 1526-tól az 1570–71. évi speyeri egyezményig fokozatosan, a Habsburgok által is elismerten hozzácsatolt néhány királyi magyarországi vármegye és vidék, amelyek azonban jogilag sohasem olvadtak egybe Erdéllyel. Területe gyakran változott.
Passzív ellenállás, rezisztencia: a hatósági rendelkezések végre nem hajtásában, a közéleti szerepléstôl való visszavonulásban megmutatkozó ellenállás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése után.
Placetum regium: királyi tetszvényjog. Az államnak, illetve az azt képviselô személynek az a joga, mely szerint minden pápai, illetve vatikáni iratot, másfelôl az országból hozzájuk címzett írásokat az állami intézmények megvizsgálhatják, hogy tartalmuk nem ellentétes-e a hazai törvényekkel.
Porció: az állami hadiadónak terményben fizetett része. 1671-tôl az országban elszállásolt Habsburg zsoldoshadsereg tartásának terhét az egyes településekre ember- és lóporciók formájában vetették ki.
Pragmatica Sanctio: az osztrák Habsburg-ág 1713. évi házitörvénye, mely a trónöröklési jogot kiterjesztette a dinasztia nôágára is. A magyar országgyűlés 1723-ban fogadta el a nôági örökösödést, az “elválaszthatatlanságot" (a birodalom nem osztható fel a családtagok között). A törvény elismerte Magyarország rendi különállását, a nemesi jogok, az ún. rendi alkotmány, a külön koronázás stb. fenntartását, az országnak saját törvényei és szokásjoga szerinti igazgatását.
Ratio Educationis: Mária Terézia 1777-ben kiadott tanügyi szabályzata Magyarország részére, amely államilag igazgatott iskolarendszert vezetett be és jelentôs mértékben érvényesítette a felvilágosodás elveit.
Soltész: többnyire német és a városi polgárságból származó telepítésvezetô a Felvidéken a 13. századtól kezdve, aki az erdôs területek műveltté tétele, irtása és benépesítése fejében a föld urától speciális kiváltságokban részesült.
Szabad királyi városok: a földesúri és vármegyei fennhatóság alól királyilag mentesített kiváltságos városok.
Szolgabíró: a nemesi vármegye önkormányzatának idôben elsôként megjelent tisztviselôje, akit a nemessé váló királyi serviensek maguk közül választottak peres ügyeik intézésére.
Taksás nemes: a nemesség törpebirtokos része, aki fizeti a vármegyei adót.
Telekkatonaság: az 1397. évi országgyűlés határozata alapján létrejött haderô. A törvény értelmében a birtokos nemesség minden húsz jobbágytelek után egy könnyű hadfelszerelésű lovas íjászt köteles kiállítani. Az alapul szolgáló portaszám késôbb többször változott, de a ~ a magyar hadszervezet fontos kiegészítôje maradt.
Tôzsér: kereskedô, fôként marhakereskedô az 15–17. században. Az alföldi mezôvárosokban felvásárolta az élôállatokat, majd azokat hajdúkkal hajtatta külországi vásárokra. A marhaszállítással gyakran más pénz- és kereskedelmi ügyletet kötött össze. A ~ek származásukat tekintve részben a török elôl menekült nemesek voltak, részben városi polgárok.
Trializmus: a dualizmus államából, Ausztria–Magyarországból a Monarchia szláv népeivel együtt hármas államszövetség létrehozására irányuló terv.
Urbárium: gazdasági iratfajta, melyben az “úrbéres" jobbágyságot, gazdasági és társadalmi állapotukat, szolgáltatási kötelezettségeiket, az úrnak járó egyéb haszonvételeket vették számba abból a célból, hogy megkönnyítsék a földesúri jogok gyakorlását.
Úrbér: a jobbágytelek használatáért, birtoklásáért fizetendô földjáradék a földesúr mint a föld tulajdonosa számára. Formája lehetett pénzadó, terményszolgáltatás vagy robot.
Urbura: bányabér a középkori Magyarországon. A nemesi birtokon lévô nemesfémbánya után a királynak járó arany- illetve ezüstmennyiség.
Úriszék: rendi bíróság, ahol a földesúr egyszerre lehetett felperes és bíró. Ítélkezett a földesúr jobbágyai, cselédei, birtoktalan familiárisai, a jobbágytelken élô nemesek felett; ezeknek egymás közötti vagy idegeneknek ellenük irányuló mindenféle peres ügyeiben, továbbá a földesúri területen elkövetett közbűntettek s a birtokon kézre került gonosztevôk felett.
Várjobbágyok: az Árpád-korban királyi katonai szolgálatban álló vitézek alsóbb rangú csoportja. Szabadok voltak, nem terhelte ôket termény- és munkaszolgálat. A katonáskodás ellenében szolgálati birtokot kaptak a várbirtokból. A várbirtokok eladományozása miatt földesúri hatalom alá jutás, szabadságuk elvesztése fenyegette ôket (jobbágyság). A ~ másik része szolgálati birtokát öröklôdô adománybirtokká szilárdította, így felemelkedett a renddé szervezôdô köznemességbe.
Zászlósurak: országos világi fôméltóságok, akik fôhivataluk, valamint birtokaik nagysága, illetve familiárisaik száma alapján a 14. század elsô felétôl önálló bandériumot tartottak, és saját zászlójuk alatt vonultak a királyi hadba. Ôk voltak az elsô, ún. igazi bárók, más néven országnagyok.