A boszorkányhit egyidős az emberiséggel. Különböző művelődési formákban különböző átütő erővel jelentkezett a boszorkányhit, melynek mélyén fellelhető az ősember rettegése ismeretlen természeti erőktől. A boszorkányok elleni védekezés éppolyan régi, mint maga a hit. Már a 11. században kezd a boszorkányság, a mágia összefonódni az eretnekség fogalmával. A klasszikus értelemben vett boszorkányfogalom a 15. században alakult ki: a boszorkány szerződést köt az ördöggel, eladja lelkét, megtagadja istent, s állandóan azon fáradozik, hogy kárt okozzon embertársainak. Mindig voltak emberek, akiknek csodálatos hatalmában hittek a többiek.

A boszorkányok nagyszabású és intézményes üldözése a 15–18. században Európa különböző országaiban más-más intenzitással folyt. Angliában a 15. század végén és a 16. század elején az ügyek kifejezetten politikai célzatúak. Az éppen alulmaradt politikai párt vezetőit azzal vádolták, hogy összeesküdtek az uralkodó élete, testi épsége ellen. Erzsébet (1558–1603) uralkodásának utolsó, I. Károly (1625–1649) uralkodásának első éveiben és Cromwell (1653–1659) protektorátusa alatt emelkedik a legmagasabbra a perek és kivégzések száma. Angliában az utolsó halálos ítéletet 1712-ben hozták, de a vádlottak felmentették. 1736-ban pedig a törvényhozás megtiltotta az ilyen perek megindítását.  Angliában a perbefogottak kb. ötezren, a kivégzettek ezren lehettek.

Skóciában sokkal hevesebb üldözés folyt a boszorkányok ellen, legalább 4400 embert égettek meg. Angliával egyidejűleg, 1563-ban adták ki, és 1736-ban törölték el Skóciában is a boszorkányok üldözésére vonatkozó törvényt.

Írországban 1324-től 1711-ig csupán fél tucat perről van tudomásunk.

Franciaország déli részében a 14. században a katharok és a templomosok ellen indult hajsza. Ezekben a perekben vádként a varázslás és a sabbat is szerepel. Jeanne d’Arcot (1431) is boszorkányság és varázslás vádjával ítélték el. A tulajdonképpeni boszorkányperek Franciaországban a 15. századtól a 18. század közepéig tartottak. Az üldözés hulláma 1580–1625 között a legmagasabb. A kivégzettek száma itt is magas.

Spanyolországban, ahol sok ezer áldozatot szedett az inkvizíció, meglepően kevés a boszorkányper, pedig itt a boszorkányhit sokkal erősebben élt, mint más európai országban. Ez azzal magyarázható, hogy Spanyolországban az inkvizíció hű maradt ahhoz a gyakorlathoz, hogy az eretnekeket, a boszorkányokat, ha megbánja bűnét, nem lehet kivégezni. Ugyanez jellemző a pápai államra is. A többi országban a boszorkányságot olyan bűnnek tekintették, amelyet nem lehet megbánni és jóvátenni.

Itáliában és Svájcban is hevesen üldözték a boszorkányokat a 15. század közepétől a 18. század végéig, mind a világi hatóságok, mind a „szent officium”.

A boszorkányüldözés klasszikus hazája a Német Birodalom. A német tartományokra vonatkozott VIII. Ince pápa ominózus bullája. A katolikus tartományokban a jezsuiták a hajsza előharcosai, de a protestáns lelkészek heve sem kisebb. Az üldözés a harmincéves háború alatt éri el tetőfokát. Ezen a területen 300 év alatt legalább százezer „boszorkány” égett el máglyán. A birodalom területén az utolsó máglyahalál 1775-ben volt.

         A Német Birodalomból terjedt át a boszorkányüldözés Lengyelországba. A 17. századra növekszik az üldözöttek száma, csúcspontja a 18. század elejére tehető. Az ortodox lakosságú területeken csekély a perek száma. A Lengyelországhoz tartozó területeken áldozatul esettek 30–40 000 lehettek.

         Európa északi államai közül Svédországban, Norvégiában és Finnország svéd anyanyelvű területein találkozunk boszorkányüldözéssel – nem nagy számban.

         Magyarországon a legrégebbi peranyag 1565-ből való, Botzi Klára ügye, melyből kiderül, hogy Kolozsvárott már előzőleg is folyt hasonló eljárás. A perek hazánkban mindig a világi hatóságok előtt zajlottak. 1768-ban Mária Terézia (1740–1780) elrendelte, hogy mágia vádjával csak reális okok alapján lehet eljárást indítani. Ezzel tulajdonképpen megtiltotta a pereket. Az iratok tanúsága szerint hazánkban 1565-től 1756-ig körülbelül hatszáz ember ellen indult vizsgálat boszorkányság gyanúja miatt, és harmadukat tűzhalállal ki is végezték. A halálos ítéletek több mint felét Erdélyben hozták.

Mi lehet a magyarázata annak, hogy éppen ebben az időszakban, a 15. század közepétől a 18. század végéig folyik a boszorkányok üldözése? A vallásos világnézetű szerzők tényként fogadják el, hogy a boszorkányok léteztek, és a 15. századtól kezdve nagymértékben elszaporodtak, mert az ördög elhatalmasodott a földön. Egyes kutatók szerint a kereszténység nagy támadása a régi pogány hit ellen. Vannak olyan vélemények, amelyek az orvos- vagy a jogtudomány alacsony színvonalával magyarázzák a boszorkányüldözést. Más kutatók álláspontja, hogy a katolikus egyház befolyása, a szexuális életben beállott szigor a fő ok. Olyan nézetről is tudunk, mely szerint a boszorkányság az eretnekségből keletkezett, oka a hitetlenség, zavarosság, gőg. Mikor az eretnekségek megszűntek, akkor keletkezett a boszorkányság. Ezek az elméletek nem adnak magyarázatot, hogy miért éppen a 15. századtól a 18. század végéig tartott a boszorkányüldözés. A 15. század előtt még alacsonyabb színvonalon álltak a különböző tudományok, a katolikus egyház befolyása sokkal nagyobb volt a 15. század előtt, mint a boszorkányperek korszakában. A szexuális élet területén sem lépett fel nagyobb szigor. Az eretnekségek sem szűntek meg ebben az időszakban.

Elfogadhatóbb az az álláspont, hogy a középkorban a varázslás útján történő gyógyításban mindenki hitt. A szerencsétlen parasztok helyzete a 14–18. században Európa-szerte kétségbeejtő volt, jövőjük reménytelennek látszott, így több ezren akadtak közöttük, akik a sátán imádására adták fejüket, ily módon kerestek enyhülést nyomorult életük enyhítésére.

A boszorkányhitet az egyház nagymértékben terjesztette. Különösen erősen indul meg a hajsza VIII. Ince pápa „boszorkánybullájá”-nak megjelenését követően. Ahol az inkvizítor vagy a világi hatóság tűzzel törekedett e baj irtására, ott valóságos boszorkányáradat támadt.

A meglévő adatokból az tűnik ki, hogy a vádlottak és elítéltek túlnyomó többsége nő. A periratokból kiderül, hogy az eljárás kiindulópontja általában az, hogy a „boszorkány” kér valamit. A kérésből arra lehet következtetni, hogy a vádlottak többsége nem jómódú. A boszorkánysággal gyanúsítottakról meg lehet állapítani, hogy legtöbbjük rossz anyagi helyzetben van, koldul, csavarog, alkalmi munkából tartja fenn magát, esetleg bábáskodik, gyógyítással foglalkozik. Sok gyermek is szerepel az áldozatok között, főleg a 17. században. Ezek többnyire árvák, vagy „boszorkányok” gyermekei. Ritka az olyan eset, amelyben a vádlott a városi lakosság felső rétegéből származik. Az előkelő emberek ellen folyó eljárások általában politikai jellegűek.

         Az üldözés alapvető oka az, hogy a 15. század végétől a 18. század végéig az európai országok egy részében feltűnően sok a koldus, csavargó. A nyomorgók számát növelik a 16–17. században dúló hosszantartó háborúk. Az egyházak, a hatóságok nem bírtak és nem is akartak gondoskodni róluk. Angliában a munkaképes csavargókra szigorú rendeleteket hoztak az ún. „véres törvényeket”. Ezeket a rendeleteket nem lehetett az asszonyokra alkalmazni, nem küldhették őket gályákra, a hadseregbe sem sorozhatták be őket. Az egyház most is, mint már annyiszor, utat mutatott a hasznavehetetlen emberek problémájának megoldására.

A köztudatban ősidők óta élő varázsló, ördögöt szolgáló, bajt hozó boszorkány képét azonosította a koldulásból tengődő, támogatás nélkül álló asszony alakjával, megteremtette az új, ördögimádó szekta fogalmát, s követelte e szekta tagjainak kiirtását. Megkönnyítette az egyház feladatát, hogy a szerencsétlenek sokszor maguk is azt hirdették, hogy értenek a varázsláshoz, valóban kapcsolatban állnak ártalmas természetfölötti erőkkel.

         A boszorkányüldözés tehát alapvetően nem egyéb, mint a feudalizmus bomlásával összefüggően ellátatlanná vált, támogatás nélkül álló, többnyire munkaképtelen nők, férfiak, és ezek gyermekeinek kiirtására, illetve fékentartására irányuló intézkedés.

         Eltérnek az egyházi és világi hatóságok attól a szokástól, hogy a bűnbánó eretnekeknek meg kell kegyelmezni. A világi hatóságok a boszorkányságot megbocsáthatatlan bűnnek tekintették, az volt a céljuk, hogy megszabaduljanak a nincstelen, „haszontalan” elemektől, halálukkal, vagy számkivetéssel.

A boszorkányhit és boszorkányüldözés mindig és mindenütt növelte az emberek lelkében a félelmet, s ezzel összefüggően a papság erejét. Ezért az egyházak mindent megtettek e hit ébrentartására, az üldözés megszervezésére, nemcsak a katolikus egyház, hanem a lutheri és a kálvini is.

Ebben a korszakban óriási gazdasági változások történtek, végbementek a nagy földrajzi felfedezések, erősebben kibontakozott az árutermelés, a régi kereskedelmi utakat és központokat újak szorították ki. Ezek a gazdasági változások egyes embereknek sikert, másoknak tönkrejutást eredményeztek. Így az emberek gondolkodása e váratlan fordulatokat a sátán közreműködésével, varázslással, boszorkánysággal kapcsolta össze.

Ahol a városok a 16–18. században felvirágzanak, s már a 16. századtól kezdve komoly mértékben fejlődnek a kapitalista manufaktúrák, ott a csavargók ügye is viszonylag hamar megoldódik. A kapitalizmusnak szüksége volt a biztonságra, nem fejlődhetett olyan légkörben, amelyben a legkisebb gyanú alapján bárkit letartóztathatnak, megfoszthatnak a vagyonától.