Ez a tanulmány a Pro domo, Peremhelyzetű Csoportok Módszertani Osztályáról szól.

Ez az intézmény absztinens szálló. Az ide kerülő hajléktalanok szenvedélybetegek, mégpedig alkoholisták. Általában kórházból veszik fel őket. A felvételhez követelmény, hogy képesek legyenek letenni a poharat, és a következő lépésre, az életformaváltásra. Kell, hogy legyen minimális betegségtudatuk. Arra szerződnek, hogy maximálisan ők fejthessék ki a tenniakarásukat. Aki bekerül, az már fizikailag alapszinten rendben van, az elvonási tünetek is nagyjából elmúltak. Igazából a mentális rendeződés is megkezdődött. Ez természetesen több éves folyamat.

Az intézményben két évig tartózkodhatnak, egyelőre még ingyen. Térítési díjként jelképes összeget kell fizetniük. A rehabilitációnak anyagi gyarapodást kell jelentenie. Mindenkinek kötelező valamilyen terápia, ami a szenvedélybetegsége megszüntetését célozza.

Az intézmény 19 férőhelyes. Van fürdőszoba, konyha, klubszoba, konditerem, vendég és intimszoba.

A szomszéd épület egy éjszakai menedékhely, egy ún. fapados, de nem mindig onnan kerülnek ebbe az intézménybe a gyógyulni vágyók.

Az előzetes kórházi kezelés elengedhetetlen. A kórház a komoly szándék szimbóluma.

Két hónapig napi egyszeri étkezésként konzervet tudnak biztosítani. A munkaközvetítőhöz az intézmény fizeti be őket. Járatják az Expresszt és a Népszabadságot, hogy az ügyfél ki tudja találni, hol akar elhelyezkedni. Ha elakad, elbizonytalanodik, akkor közbeavatkoznak, segítenek, de semmiképp sem helyette cselekednek. A sorstárs is segítővé válik.

Az intézmény liberális, viszont szigorú és merev is. Nincs 24 órás ügyelet, porta és vasrács sincs. Mindenkinek saját kulcsa van, mivel maximális bizalommal vannak irántuk. Maguk takarítják a szobáikat. Ha valaki visszaesik, egyből csomagolhat, ugyanígy az is, aki lop. Szúrópróbaszerűen szondáztatják őket. Az agressziónak minden formája tilos, még a szóbeli is. A szociális munkás napi 8 órát tölt közöttük.