A görgök régen minden hosszabb (disztichonban) írt költeményt elégiának neveztek. Az elégia a költészet története során sokat változott.

Ma a fájdalmas tárgyról, kiengesztelődött hangon szóló költeményt nevezzük elégiának.

Epigramma: Az elégiával közös a származása és a formája, sőt a tartalom

                     jellemzi. Eredetileg sírkövekre, műemlékekre, vagy pedig

                    az isteneknek szánt tárgyakra, épületekre vésték. Innen származik a                                                

                    neve: epigramma Þ felírat. Tömör, rövid terjedelmű.

Ma a bölcs gondolatot, szellemes gúnyt, fontos igazságot tömören összefoglaló, csattanóval végződő rövid versek neve. A disztichonforma nem feltétlen követelménye.

Disztichon:  A legelső strófaszerkezet. Úgy jött létre, hogy a hexametert és a

                    pentametert váltakozva használták.

Pentameter: Ötmértékű (verslábú) sor. (Valójában a pentameter is 6 versláb, de a

                    3. és a 6. csonka, egyetlen szótagból áll. Így szünet keletkezik, a

                    sormetszet (cezúra). 2 rövidebb, zengőbb félsorra töri a hexameter.)

Hexameter: Hatmértékű (verslábú) sor, az eposzok hagyományos sorfaja.

Az ókor legjelesebb epigramma költője Szimónidész. (Thermopülai hősök sírfelirata.)

A görög lírai költészet Kr.e. 7-6. századra tehető. A formái rendkívül változatosak. Új életérzések jellemzik. Az eposzban a költő még háttérben állt, most előlép; szabadságról, hazaszeretetről, szerelemről, búbánatról kezd énekelni. Nem sok vers maradt ránk ezekből az időkből.

A „lírai költészet” elnevezés csak a Kr.e. 2. században bukkan fel a görögöknél, és ezzel a kifejezéssel csak a lantkísérettel előadott verseket illetik.

A lírai költők közül Szapphó (Kr.e. ?628-?568) emelkedik ki (aiol dalköltészet).

Leszbosz szigetén élt. (művei: Úgy tűnik nékem…, Himnusz Aphroditéhez …, stb.)