A hagyományos lírai műfajok: elégia, óda, himnusz, dal.

Témájuk: az egyén, az én világa, a belső lelki világ: az én válasza

                 a valóság kihívásaira.

A lírikus nem a világot jeleníti meg a művében, hanem önmagát, amint találkozik a valóság dolgaival. Azt írja le, amelyek a találkozás során a lelkében keletkeznek.

A lírai költemény általában verses monológ. Általában rövid műfajok.

Nagyobb tömörséggel, sűrítéssel tükrözik az ember és a valóság viszonyát.

pl. Kosztolányi Dezső: Októberi táj

A lírában nagyobb szerepe van a szavak zenei elemeinek, mint az epikában, vagy a drámában.

    „ Piros levéltől vérző venyigék,

       A sárga csöndbe lázas vallomások.

       Szavak, kiáltó, lángoló igék.”

Ritmusos, az első és a harmadik sor tiszta rím. (venyigék, igék)

ez a hangzásbeli összecsengés fokozza a zenei hatást.

Az első sorban V-s alliterációk vannak.(szókezdő hangok ismétlődése egy verssorban, vagy több sorban.) Rímszerű összecsengések is vannak. (pl. levéltől-vérző     é- ő     vagy    sárga-lázás  á-a)

Jellemző a tudatos megszerkesztettség  

(minden sorban 4 szó)

Érzelmileg telített szavak pl. vérző, lázas, lángoló

Feltűnő az igék hiánya.

Áttételes jelentések rendszere jellemzi a művet.

A vers első felében az elmúlás, halál gondolata dominál, a második felében a lázadás, a pozitív magatartás. Ez egy kettősség, amely sajátos tudatállapothoz vezet, melynek KATARZIS a neve.